Felkészülés: pénzügyi vita miatt Kanada nem állt ki Panama ellen

2022.06.06. 09:03
null
A kanadai futballisták többek között saját és a női játékosok körülményeinek javítását szeretnék elérni (Fotó: AFP)
Pénzügyi vita miatt a kanadai labdarúgó-válogatott nem állt ki Panama ellen a Vancouverbe szervezett vasárnapi felkészülési mérkőzésre.

 

A játékosok március óta vitában állnak hazájuk szövetségével. Többek között saját és a női játékosok körülményeinek javítását szeretnék elérni. A világbajnoki szereplésért járó díjak 40 százalékát kérik, ezen kívül a nemzeti csapattal kapcsolatos utazási költségeik fedezését, a női válogatott játékosok számára hasonló bérezést, a női bajnokság fejlesztését, valamint követelik azt is, hogy a szövetség munkáját tegyék jobban átláthatóvá.

Levelükben azt írták, hogy „a kanadai szövetség nem tiszteli csapatukat, veszélyezteti a színvonal emelését és a sportág hatékonyabb előmozdítására irányuló erőfeszítéseket”. Hozzátették: remélik, az illetékesek határozott lépéseket tesznek az együttműködés érdekében, hogy csütörtökön a Curacao elleni felkészülési mérkőzésen Vancouverben már pályára léphessenek. A játékosok egyben bocsánatot kértek a kanadai és a panamai szurkolóktól a találkozó törlése miatt.

Nick Bontis, a kanadai szövetség elnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagyon csalódott a játékosok döntése miatt.

„Tisztességes ajánlatot kaptak – tette hozzá. – A szövetség jóhiszeműen dolgozik a játékosokkal, hogy megtalálják a mindenki számára méltányos utat.Szeretnénk tényeken alapuló vitát folytatni a pénzügyi realitásokon belül maradva, amellyel a szövetségnek nap mint nap együtt kell élnie. Továbbra is készen állunk arra, hogy azonnal folytathassuk a munkát a játékosokkal a közös célunk érdekében, hogy Katarhoz közeledve a legjobb teljesítményt nyújtsák.”

A kanadai válogatott – amely 1986 után jutott ki ismét a vb-re – már napok óta nem volt hajlandó edzeni, végül a vasárnapi felkészülési összecsapásra sem álltak ki. Kanada a vb-n Belgiummal, Marokkóval és Hollandiával találkozik a csoportkörben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
14 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

A magyar női kosárválogatott másodszorra már nyert a németek ellen

Kosárlabda
2026.08.23. 20:41

Saját szurkolója rúgta fel a Juventus játékosát, sérülés lett a vége – videó

Olasz labdarúgás
2026.08.20. 08:45

Felkészülés: a Bayern München legyőzte a Heidenheimet, de újra aggódhat Musialáért

Német labdarúgás
2026.08.18. 20:00

Női kosárválogatott: Varga Alíz és Dombai Réka is lemarad a vb-ről

Kosárlabda
2026.08.18. 14:31