Bulgária: rasszista szurkolói miatt távozik Alan Pardew a CSZKA-tól

B. D. K.B. D. K.
2022.06.03. 12:07
null
Pardew a távozás mellett döntött (Fotó: Getty Images – archív)
Mint arról 2020 novemberében beszámoltunk, a Newcastle United és a West Ham United korábbi menedzsere, Alan Pardew lett a bolgár élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő CSZKA Szófia technikai igazgatója. Áprilisban a csapat irányítását is átvette, ám most bejelentette, távozik – írja a BBC.

 

A CSZKA Szófia május 15-én elveszítette a városi rivális, Levszki elleni Bolgár Kupa-döntőt, ezt pedig nehezményezték a csapat szurkolói. Négy nappal később Alan Pardew együttese a Botev Plovdivot fogadta a bajnokságban, a drukkerek közül pedig néhányan banánnal megdobálták négy saját színes bőrű játékosukat. A futballisták először nem akartak pályára lépni, de végül lejátszották a meccset, amely után is kaptak még hideget-meleget. Ez volt egyébként a CSZKA utolsó hazai meccse az idényben.

Az elmúlt tíz napban folyamatosan zajlottak az egyeztetések, de Pardew úgy döntött, távozik, ahogyan színes bőrű segítője, Alex Dyer is.

„Sajnos az itt töltött időm lejárt – idézte a BBC Pardew szavait. – A Botev elleni mérkőzés előtti és utáni történések nem elfogadhatók számomra, ahogyan segítőmnek, Alex Dyernek és a négy játékosnak sem.”

Hozzátette, hogy a találkozón tapasztaltak miatt nem adott senki sem interjút a lefújás után, mindenki fel volt háborodva.

„A játékosok csak a klub iránti hűségük és a klub nevének megvédése miatt léptek pályára. A rasszista szurkolók szervezett kis csoportja megpróbálta szabotálni a mérkőzést. Ilyen emberek előtt nem akarom vezetni és képviselni a csapatot – jelentette ki. – Ez nem a helyes út a CSZKA számára, mert egy ilyen klub sokkal többet érdemel.”

A Premier League-et is megjáró szakember áprilisban vette át a csapat irányítását az utolsó néhány mérkőzésre, addig technikai igazgatóként dolgozott a klubnál.

A CSZKA a bajnok Ludogorec mögött 21 ponttal lemaradva a második helyen zárt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: feljutott az A-ligába az U17-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:09

Labdarúgás: négy gólt szereztek a fiatalok az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

Labdarúgás: legyőzte az örményeket az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.04.25. 17:17

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35

Labdarúgás: több mint 1700 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.21. 09:07

Gruber Zsombor: Az ETO ellen dől el minden

Labdarúgó NB I
2026.04.15. 00:06

A Napoli tulajdonosa 50 perces meccseket javasol, eltörölné a sárga és piros lapokat

Olasz labdarúgás
2026.04.14. 12:18

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 29. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.14. 09:04
Ezek is érdekelhetik