DAC: a klub érvényesítette opcióját – Balogh Norbert marad

Cs. B.Cs. B.
2022.05.26. 20:32
null
Balogh Norbert (jobbra) marad a DAC-nál (Fotó: dac1904.sk/hu)
A szlovákiai labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga) szereplő Dunaszerdahely a hivatalos honlapján jelentette be, hogy érvényesítette a 26 éves Balogh Norbertre vonatkozó opcióját; a játékos 2025-ig kötelezte el magát a DAC mellett – számolt be róla a klub hivatalos oldala.

 

A csallóközi gárda érvényesítette opciós jogát, így végleg megszerezte a Honvéd által februárban kölcsönadott Balogh Norbertet.

„Az előző hónapokban éreztem a klub és a szakmai stáb bizalmát, így bizakodtam, hogy a kölcsönjáték lejárta után is a DAC-ban maradhatok. Bevallom, csak a holnapi záró meccs utánra vártam a vezetés döntését, kellemesen meglepett, hogy már előtte lezajlottak a tárgyalások – mondta Balogh Norbert, aki eddig 11-szer szerepelt a DAC színeiben, és 2 gólt szerzett. – Már az érkezésemkor nagyszerű, otthonias közösség és környezet várt. Mindezt persze a szurkolóknak is köszönhetem, de úgy érzem, ki kell emelnem, hogy Joao Janeirónak is hálával tartozok. Az új szerződéssel most már végleg itthon vagyok Dunaszerdahelyen, aminek nagyon örülök.”

A 26 éves Balogh a DVSC-ben nevelkedett, és 18 évesen bemutatkozott a klub színeiben a magyar élvonalban. A patinás Palermo is felfigyelt a 196 centiméter magas támadó játékára: 2016 januárjában – több mint 2 millió euró fejében – átigazolta a debreceniektől.

Légiósévei alatt nem igazán jöttek be a számításai: az olaszoknál, az APOEL-nél, valamint a Hull Citynél is szerepelt, de egyik helyen sem tudott alapemberré válni.

Tagja volt az összes magyar korosztályos válogatottnak, és 2017-ben a felnőttcsapatban – Oroszország és Andorra ellen – is szerephez jutott.

Legfrissebb hírek

Debre Viktort köszöntötték Dunaszerdahelyen

Kézilabda
2026.03.16. 11:48

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

Niké Liga: elhalasztják a Nagyszombat–DAC összecsapást

Minden más foci
2026.03.13. 14:45

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49
Ezek is érdekelhetik