Csíkszereda: a Premier League-be vágyik az ifjú kapus, Simon Máté

Vágólapra másolva!
2022.05.04. 07:45
null
Simon Máté
A román másodosztályban szereplő Csíkszeredát erősítő Simon Máté tizenöt évesen mutatkozhatott be a Dacia Unirea Braila ellen 5–0-ra megnyert mérkőzésen.

 

– Mikor kezdett el futballozni és hogyan lett kapus?
– Négy-öt évesen, óvodásként már fociztam szülőfalum, Gyergyóremete csapatában, Ábrahám Andor volt az első edzőm – mondta lapunknak a Csíkszeredát erősítő Simon Máté, aki áprilisban tizenöt évesen és kilenc hónaposan mutatkozott be a Liga 2-ben. – Aztán a gyergyószentmiklósi Elite csapatához kerültem, onnan pedig a Székelyföld Labdarúgó Akadémiára, Csíkszeredába. Amikor elkezdtem edzésekre járni, inkább csatár szerettem volna lenni, de nem volt kapusunk, és mivel én voltam a legmagasabb, engem tettek a kapuba. Jelenleg az FK U16-os csapatának tagja vagyok, de szeptember óta már a felnőttcsapattal is edzek.

– Mikor tudta meg, hogy a felnőttek között védhet?
– Már a Braila elleni mérkőzés előtti héten kérdezték az edzők, hogy érzem magam, félek-e. Mondtam nekik, hogy nem, alig várom a meccset, de csak a találkozó reggelén, a taktikai értekezleten láttam, hogy ott vagyok a kezdőcsapatban.

– Miben volt más, mint egy ifjúsági mérkőzés?
– Sokkal alaposabb volt a felkészülés, elemeztük az ellenfelet, pontosan tudtuk, mivel állunk majd szemben, és a nyomás is nagyobb volt. A meccs előtt még izgultam, hogy milyen lehet a végkimenetel, de már a melegítésnél el tudtam engedni magam, és úgy játszottam, mintha a junioroknál lennék.

– Kik a példaképei a kapusok közül?
– A modern kapusok közül Ederson a Manchester Cityből és David de Gea a Manchester Unitedből. Ederson főképp azért, ahogy lábbal a labdával bánik, ezt nekem még fejlesztenem kell. Több erőt kell tennem a hosszabb kirúgásaimba, de a rúgótechnikám sokat fejlődött az utóbbi időben, és bal lábamat is többet és jobban használom. David de Geának a helyes testtartása, a pozicionálása tetszik nagyon.

– Említette, miben kell még fejlődnie, de mit tart a legfőbb erősségének?
– Úgy gondolom, jól teljesítek az egy-egy elleni párharcokban. Szeretem az ilyen helyzeteket, legtöbbször jó döntést hozok a csatárral szemben.

– Milyen célokat tűzött ki maga elé?
– Rövid távon, hogy megragadjak a felnőttcsapatban. Hosszabb távon külföldön folytatnám, a Premier League-be vagy La Ligába szeretnék eljutni. Főleg az előbbibe, nekem az angol bajnokság tetszik a legjobban.

– A magyar élvonal vonzó?
– Úgy gondolom, a magyar első osztályban magas szintet képviselnek a csapatok, onnan könnyebben mehetnék külföldre.

 

Legfrissebb hírek

Eppel Márton: Gólokkal akarom segíteni a Csíkszeredát a bennmaradásban

Minden más foci
2025.07.26. 11:16

Hat magyart vontak eljárás alá és tiltottak ki hat hónapra a csíkszeredai stadionból

Minden más foci
2025.07.26. 00:19

A Csíkszereda kikapott odahaza a Rapidtól

Minden más foci
2025.07.25. 22:55

Tusványos 2025: Nem autópályán haladunk, a göröngyös utat választottuk – Szondy Zoltán

Egyéb egyéni
2025.07.23. 17:52

Eppel Márton az FK Csíkszeredában folytatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 09:55

Eppel Márton és Pászka Lóránd is a Csíkszeredában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 12:41

Kis stadion, nagy feszültség és büszke csíkszeredaiak

Minden más foci
2025.07.15. 15:50

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58
Ezek is érdekelhetik