1. HNL: Eszéken még hisznek a bajnoki címben

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2022.04.29. 17:18
null
Bjelica optimista (Fotó: nk-osijek.hr)
Az NK Osijek május 1-jén, vasárnap 17 órától játszik az NK Istrával a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (1. HNL) 33. fordulójában. Az utóbbi hetek rangadói után a második helyen álló eszékiek a 9. helyezett pulaiakat látják vendégül. Nenad Bjelica csapatának már nem a saját kezében van a sorsa.

 

A legutóbbi fordulóban az Eszék 3–1-re kapott ki a HNK Rijeka vendégeként, így a harmadik helyen álló Hajduk Split még egy döntetlennel is egy ponttal közelebb került hozzá, míg a Dinamo Zagreb már öttel ellépett tőle.

„Természetesen nem voltunk elégedettek az idegenbeli vereséget követően, de keddtől már az előttünk álló feladatokra koncentrálunk – fogalmazott a szakvezető, Nenad Bjelica. – Mi több, a vezetőséggel is megvitattuk, hogyan tovább, és mi szükséges ahhoz, hogy valóban kialakuljon egy olyan struktúra a klubnál, amely messzire repítheti a csapatot. Ez nem csupán a játékosokról, a szakvezetésről, a szurkolókról, vagy éppen az egyesület sajtójáról szól, hanem a nagy egészről. Ha igazán professzionális teljesítményről beszélünk, az a negyven-negyvenöt millió kunás (nagyjából kétmilliárd forint) költségvetéstől kezdődik. Ezt a klub vezetői is elfogadták, s azt is hozzátenném, ennek semmi köze ahhoz, hogy a vezetés Budapesten tartózkodik. Ők ugyanúgy eltökéltek abban, hogy valami igazán nagyot alkothassunk Eszéken. Ami engem illet, én is az eszéki klubnál képzelem el a jövőmet, az olyan sajtóértesülések pedig nem igazak, hogy másokkal állok tárgyalásban, hiszen hároméves szerződés köt az NK Osijekhez.”

Ami a vasárnapi találkozót illeti, Marko Malenica kapus mellett Marin Leovac, Mile Skoric, Ivan Fiolic továbbra is a sérültek listáját gyarapítja.

HORVÁT 1. HNL
33. FORDULÓ
Vasárnap,17.00:
NK Osijek (Eszék)–Istra 1961 – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
19 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik