Hollandia: 30 évesen befejezte a válogatott középpályás

M. D.M. D.
2022.01.05. 06:37
null
Davy Pröpper (sárga mezben) tavaly nyáron távozott a Brightontól (Fotó: AFP)
Harmincéves korában befejezte a pályafutását Davy Pröpper korábbi holland válogatott labdarúgó.

 

A rutinos középpályás az előző idényben még a Brightonban futballozott – amelyben összesen 107 Premier League-mérkőzésen lépett pályára –, majd a nyáron hazatért a PSV-hez, ám fél év után közös megegyezéssel szerződést bontott az eindhoveni klubbal. A 19-szeres holland válogatott játékos, aki utoljára 2019 novemberében szerepelt a nemzeti együttesben, úgy gondolja, elveszett belőle a labdarúgás iránti lelkesedés.

„Amikor külföldön éltem, fokozatosan elveszítettem a játék iránti szeretetemet – idézi a BBC Pröppert. – Nehéz volt betartanom azt a fajta fegyelmet, amely ahhoz szükséges, hogy a legjobbamat nyújthassam, és hogy a hektikus futballprogram szabályozza az életemet. A pandémia, s abból fakadóan a rokonok és a barátok látogatásának hiánya sem tett jót nekem.”

„Reméltem, hogy a PSV-nél újra felfedezem a labdarúgás örömeit, de nem így történt, nem érzem már jól magam a futball világában. Nem akarok ennek többé a részese lenni. Karácsony előtt hoztam meg a végső elhatározást, hogy befejezem a pályafutásomat, utána megkönnyebbülést éreztem, ezért tudom, hogy jól döntöttem” – tette hozzá Pröpper.


Legfrissebb hírek

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
8 órája

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
11 órája

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
13 órája

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
15 órája

McGinn tizenegyest hibázott, Szuzuki potya gólt kapott, az Aston Villa elhullajtott két pontot

Angol labdarúgás
2026.10.31. 23:11

Visszavágott a Brighton, saját stadionjában kapta el a Manchester Cityt

Angol labdarúgás
2026.10.31. 18:05

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30