Légiósok: Szalai Attilát az edzője kérte, hogy támadjon

Cs. B.Cs. B.
2021.12.06. 11:12
null
Szalai Attila (középen) két gólpasszt is kiosztott (Fotó: AFP)
Mint ismert, Szalai Attila majdnem egy hónap után ismét tagja volt a Fenerbahce kezdőcsapatának. Visszatérése elég jól sikerült, hiszen két gólpasszal járult hozzá csapata 4–0-s győzelméhez a sereghajtó Rizespor ellen. A vasárnapi mérkőzés után a magyar válogatott bekk arról is beszélt, hogy a vezetőedzője kérésére vette ki aktívan a részét a támadásokból.

 

„A legfontosabb, hogy csapatként jól játszottunk, büszkék lehetünk a teljesítményünkre. Védekezésben és támadásban is nagyszerűen teljesíttettünk. Ezen az úton kell továbbhaladnunk” – idézte a török Fanatik Szalai Attilát, aki legutóbb a novemberi válogatott szünet előtt, a Kayserispor elleni találkozón volt kezdő. Akkor a szünetben lecserélte őt az edzője. Azóta a Galata elleni rangadót teljesen „kiülte”, a Göztepe ellen egy perc jutott neki november utolsó hétvégéjén.

„Az edző kifejezetten kérte tőlünk, védőktől, hogy segítsünk be a támadásokban. Jól tartottuk az egyensúlyt a védekezés és a támadás között, a pálya közepén próbáltuk az akaratunkat érvényesíteni. Nemcsak számomra, hanem a csapat szempontjából is nagyszerűen alakult a mérkőzés.”

Az isztambuliak hátránya 12 pont a listavezető Trabzonspor mögött, a harmadik helyezett Konyaspor egy meccsel kevesebbet játszva egypontos hátrányban követi őket.

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
15. FORDULÓ

Fenerbahce–Rizespor 4–0 (Berisha 13., Dursun 70., 79., 90.)
Fenerbahce: Szalai Attila a második és a negyedik gólnál adott gólpasszt.

Legfrissebb hírek

Nem jelent meg a pénteki edzésen a Fenerbahce vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 17:01

Lemondott a Fenerbahce vezetőedzője a BL-döntetlen után

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:53

Isztambuli döntetlennel tért vissza a Roma a BL-be; iksz a PSV–Sahtaron is

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 20:45

Sallai összehozott egy tizenegyest az ellenfélnek, de a Galatasaray így is kiharcolta a győzelmet – videó

Légiósok
2026.09.04. 22:14

Nem ússza meg a Fenerbahce? Az UEFA fegyelmi eljárást indított a lyoni balhé miatt

Bajnokok Ligája
2026.09.03. 11:02

119 éves történelem: a Fenerbahce múzeumában jártunk – képgaléria

Minden más foci
2026.08.27. 09:47

Hatalmas balhé a Lyon–Feneren, verekedett a vb-ezüstérmes középpályás

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 09:30

Varga Barnabás duplázott, a Bajnokok Ligája főtáblájára jutott az AEK Athén

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 22:55