Brazília: a kigyúrt brazil játékvezető erősebbnek tartja magát Hulknál

Cs. B.Cs. B.
2021.11.24. 18:13
null
Anderson Daronco szerint ő nyerné a gigászok csatáját (Fotó: AFP)
Számított rá Anderson Daronco játékvezető, hogy ha ő vezeti majd a Hulkot is foglalkoztató Atlético Mineiro egyik brazil bajnokiját, akkor nagyszerű fizikumuk miatt összehasonlítják majd őt és a brazil támadót. Az élet végül Daroncót igazolta, hiszen idén júniusban ő dirigált a Mineiro Sao Paulo elleni találkozóján (1–0), és a meccs után elárasztották az internetet a kettejüket ábrázoló mémek. Az izompacsirta bíró szerdán, egy videóban elmondta, alaposan felmérte a meccs előtt Hulkot, s szerinte ő az erősebb.

 

„Szerintem erősebb vagyok Hulknál – latolgatta esélyeit Anderson Daronco egy YouTube-videóban. – Elárulok nektek egy titkot, már akkor tudtam, hogy összehasonlítanak majd bennünket, amikor hazaigazolt.”

„Bevallom, kissé csalafinta voltam, mert a bemelegítésnél megnéztem, nagyobb vagyok-e nála. Gondoltam, ha igen, akkor többször odaállok mellé a meccsen, de ha nem, akkor nem kerülök a közelébe. Amint láttam, hogy magasabb vagyok nála, eldöntöttem, többször is a közelében leszek, hogy jó alapot szolgáljak a rólunk készülő mémeknek” – mondta viccesen Daronco.

Legfrissebb hírek

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
4 órája

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
2026.06.30. 10:59

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:50

A skótok ellen néhány percre beállhat Neymar – vagy esetleg többre is?

Foci vb 2026
2026.06.24. 13:36

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
2026.06.14. 13:30

Neymar kihagyhatja a brazilok első meccsét

Foci vb 2026
2026.06.11. 16:49

Brazília és Marokkó a favorit, először jutnának tovább a skótok – bemutatjuk a C-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.02. 14:21

Neymar: Egészséges vagyok, és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
2026.05.18. 10:04
Ezek is érdekelhetik