UEFA: Ceferin változatlanul ellenzi a kétévenkénti futball-vb-t

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.09.06. 18:40
null
Ceferin nem akar vb-t minden második évben (Fotó: Getty Images)
Újfent kifejezte ellenvéleményét a labdarúgó-világbajnokságok kétévenkénti megrendezésével kapcsolatban Aleksander Ceferin, az európai futballszövetség (UEFA) elnöke.

 

A szlovén sportvezető az európai labdarúgóklubok szervezetének (ECA) közgyűlésén úgy fogalmazott: „A világbajnokság értéke épp a ritkaságában rejlik. Ha kétévente rendezik meg az eseményt, az rengeteg meglepetéshez, kevesebb legitimitáshoz és sajnos hígabb mezőnyhöz vezetne.”

Az 53 éves UEFA-elnök szerint a nemzetközi versenynaptárnak „nincs szüksége” arra, hogy kétévente vb-re kerüljön sor, a futballistáknak pedig szükségük van olyan nyárra is, amikor pihenhetnek és feltöltődhetnek.

A nemzetközi szövetség (FIFA) korábban azt közölte, megvalósíthatósági tanulmányt készít a férfi és női világbajnokságok kétévenkénti megrendezéséről, amit először Szaúd-Arábia javasolt. A projekt élén a szervezet fejlesztési testületét vezető Arsene Wenger áll. Az Arsenal legendás mestere úgy véli, a nemzetközi labdarúgónaptárt a sportág megerősítésének érdekében alapjaiban újra kell gondolni. Amondó, még több eseménnyel kell szolgálnia a futball rajongóinak,

A jövő évi, Katarban sorra kerülő vb lesz az utolsó, amelyen 32 válogatott vesz részt, mivel a 2026-os tornán – amelynek az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közösen lesz a házigazdája – már 48 csapat szerepelhet majd.


Legfrissebb hírek

Az UEFA magyarázatot követel az Infantino elnökségét érintő ügyekben

Minden más foci
2026.10.20. 10:32

Több mint hatmilliárd dollár szétosztását tervezi a FIFA a következő négy évben

Minden más foci
2026.10.14. 09:51

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

UEFA: Ceferin harcba száll negyedik elnöki ciklusáért is

Minden más foci
2026.10.08. 14:34

Ismerős horvát bíró vezeti az ukrán–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzést

Magyar válogatott
2026.10.03. 10:38

Negreira-ügy: közleményben védte meg magát a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.10.01. 19:17