Labdarúgás: a profik kétharmada nem tudja, mihez kezd a visszavonulása után

2021.09.20. 14:32
null
Illusztráció: AFP
A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) szerint a játékosok kétharmada nem tudja, mivel foglalkozzon a visszavonulása után – írja az MTI.


A FIFPro honlapján hétfőn megjelent tanulmány szerint a Brüsszeli Egyetem munkatársai 33 ország 282 férfi és női futballistáját kérdezték meg kutatásuk során. A válaszadók 18 százaléka azt mondta, nem tudja, mihez kezd majd, 49 százaléka azt felelte, van elképzelése, és érdeklődik néhány dolog iránt, 33 százaléka pedig kijelentette, határozott tervei vannak a jövőjét illetően.

A FIFPro főtitkára, Jonas Baer-Hoffmann szerint az eredményeknek ébresztőként kell szolgálniuk a sportág számára.

„Többet kell tennünk annak érdekében, hogy segítsünk a fiataloknak felkészülni arra a pillanatra, amikor abbahagyják a játékot” – nyilatkozta.

A felmérés szerint az összes megkérdezett futballista 54 százaléka nem kapott segítséget a karrierje utáni életének megtervezéséhez. Közülük 34 százalék azt mondta, hogy semmiféle segítség nem volt elérhető számára, 18 százalék nem tudta, hogy kaphat segítséget, 14 százalékuk pedig nem akart a futball utáni életére gondolni.

Legfrissebb hírek

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
3 órája

A 2024-es Európa-bajnok műkorcsolyázó, Loena Hendrickx visszavonult

Téli sportok
2026.06.24. 23:55

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Női röplabda Extraliga: felhagy az élsporttal Szerencsés-Miklai Zsanett

Röplabda
2026.06.16. 16:33

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30
Ezek is érdekelhetik