Topolya: az FTC-vel játszanak a szeptemberi stadionavatón

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2021.08.09. 16:55
null
A Ferencváros lehet a vendég a topolyai stadionavatón (Fotó: TSC)
A vajdasági magyarok körében a legnépszerűbb magyarországi csapat ellen lép pályára a Topolyai SC a legmodernebb szerbiai stadion ünnepélyes átadásán: az alapkőletételtől számított három és fél év alatt felépített, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) előírásainak eleget tevő topolyai stadionban a helyi szuperligás együttes a Ferencvárost fogadja szeptember 3-án, a Magyarország–Anglia világbajnoki selejtező másnapján. A hírt a TSC elnöke, Zsemberi János erősítette meg a Nemzeti Sportnak.

 

„Azért esett a Fradira a választás, mert a két klubnak majdnem százéves az együttműködése: az írásos emlékek szerint 1927-ben már megmérkőzött a két csapat, emellett a birtokunkban van egy 1928-as emlékplakett a budapesti klubtól, előtte pedig képeslapokat kapott a TSC a Ferencvárostól. Mi voltunk a zöld-fehér testvéreik, ugyanis akkoriban a topolyai csapat is zöld-fehérben játszott” – mondta Zsemberi, aki hozzátette, hogy a Fradi – amely jelenleg a Slavia Praha elleni Bajnokok Ligája-selejtező csehországi visszavágójára készül – évtizedekkel ezelőtt szerepelt legutóbb Topolyán, s akkor a vendégek csapatkapitánya Nyilasi Tibor, a hazaiaké pedig Kovács István volt, így szeptember 3-án ők ketten végzik el a kezdőrúgást.

„Ami a stadion környékét illeti, teljesen még nem lesz kész, ahhoz kell még egy év, viszont a pálya játékra alkalmas, az öltöző rendben lesz, és a lelátó is készen áll majd a nézők fogadására” – nyilatkozta a TSC elnöke. Zsemberi hozzátette, a jövő héten kezdik árulni a bérleteket, amelyek tulajdonosainak biztosan jut hely a stadionavatón.

A pontos időpont egyelőre nem ismert, viszont az előzetes megbeszélések alapján arra lehet számítani, hogy 17 óra körül kezdődik a mérkőzés. Ugyanígy, jelen pillanatban nem lehet tudni, hány néző tekintheti meg a helyszínen a találkozót: a szerbiai hatályos szabályok szerint a szabadtéri sporteseményeken a lelátó kapacitásának az 50 százaléka elérhető a szurkolók számára, ez azonban a mérkőzés időpontjáig még változhat.

Az elmúlt hónapokban kézről kézre adták a kilincset a szerbiai újságírók a 4500 néző befogadására alkalmas topolyai stadionban, hogy megcsodálhassák a magyar kormány támogatásával épült létesítményt, amely annak a sportközpontnak a része, amelyhez tartozik egy szálloda, egy erőnléti és egy asztaliteniszterem, valamint egy squashpálya. A tervek szerint a stadiont közvetlenül összekötik majd az épülő városi fürdővel. A stadionban egy ultrahangos megoldással digitálisan szabályozott locsolórendszer működik majd, amely – az árnyékolástól függően – úgy adagolja a vizet, hogy a nedvesség eloszlása mindig egyforma legyen az egész pálya területén. Emellett a fűtött pálya télen, a leghidegebb napokon is használható lesz.

A Topolyai SC az elmúlt néhány évben a felújított zentai Városi Stadionban játszotta a mérkőzéseit: ott harcolta ki a Szuperligába jutást, s a Tisza melletti városban fogadta a román FCSB-t az Európa-liga selejtezőjében. Zsemberi János arra is kitért, hogy a zentai stadiont sem hagyják „magára”, hanem Barna Ákos, a Tisza Automotive igazgatójának a támogatásával működtetik tovább. A topolyai stadion ünnepélyes átadását követően az együttes szeptember 18-án a krusevaci Napredakot már nagy valószínűség szerint az új stadionban látja vendégül a szerb Szuperliga 9. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
7 órája

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
10 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24
Ezek is érdekelhetik