Játékossors: visszavonult a világrekorder uruguayi labdarúgó

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.06.13. 17:13
null
Sebastián Abreu nem kevés csapatnál fordult meg (Fotó: Getty Images)
Bejelentette visszavonulását Sebastián Abreu, korábbi uruguayi válogatott labdarúgó, aki világrekordot jelentő 31 különböző klubban fordult meg profi pályafutása alatt.

 

A 44 éves futballista az 1994–1995-ös idényben mutatkozott be a felnőttek között, majd 11 országban – Uruguay, Argentína, Spanyolország, Brazília, Mexikó, Izrael, Görögország, Paraguay, Ecuador, Chile, Salvador – szerepelt. Az „Őrült” becenéven is ismert játékos két világbajnokságon és három Copa Americán vett részt az uruguayi válogatottal, amellyel 2011-ben megnyerte a dél-amerikai kontinenstornát.

Sebastián Abreu 15 éven át szerepelt a nemzeti együttesben, utoljára 2012-ben, míg klubszinten pénteken volt az utolsó fellépése, amikor csapata, a Sud América – ahol az utóbbi négy hónapban játszott – az uruguayi bajnokságban 5–0-ra alulmaradt a Liverpool Montevideo otthonában.

Abreu – aki a 76. percben csereként lépett pályára azon a találkozón – elmondta: meggyőződése, hogy ez a megfelelő pillanat arra, hogy visszavonuljon, és 26 év után „leengedje a függönyt”.

A játékos 2017 óta tartja a világrekordot, akkor a chilei Audax Italianóhoz csatlakozott, amely a 26. klubja volt.

Legfrissebb hírek

Úszás: bejelentette a visszavonulását Florent Manaudou

Úszás
4 órája

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.08.12. 11:36

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Csapatot talált magának a Fraditól távozó belső védő

Minden más foci
2026.08.07. 15:34

Utolsó idényére készül az olaszok vk-második sízője

Téli sportok
2026.08.05. 09:36

Törött lábak, szakadó szalagok, hirtelen szívleállás – játékossorsok a tragédiák után

Minden más foci
2026.07.29. 12:14

Az idény végén visszavonul az első japán Grand Slam-torna döntős, Nisikori Kei

Tenisz
2026.07.27. 11:06

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44