Románia: visszatérhetnek a nézők a szabadtéri sporteseményekre

Vágólapra másolva!
2021.05.19. 20:54
null
A bukaresti Nemzeti Stadion is megtelhet nézőkkel (Fotó: AFP)
Visszatérhetnek a nézők a romániai szabadtéri sporteseményekre, elsősorban a futballmérkőzésekre – jelentette be szerdán Bukarestben Novák Károly Eduárd ifjúsági- és sportminiszter.

 

A román kormány a múlt héten még csupán a rendező klubok vagy szövetségek kérvényéhez kötötte a nézők előtt játszott tesztesemények engedélyezését, de Novák bejelentése szerint immár a klubok önállóan dönthetnek arról, hogy legyenek-e nézők a lelátókon.

A nézők számát egyelőre az adott stadion kapacitásának 25 százalékában korlátozták, és csak oltással vagy negatív koronavírusteszttel lehet részt venni a találkozókon. A maszkviselés kötelező lesz, a rendezőknek biztosítaniuk kell a megfelelő távolságot az egyes nézők között, s élelmiszereket nem lehet még árusítani a nézőknek. Novák azt is elmondta, hogy ezentúl a beoltott sportolókat nem kell tesztelni a versenyek előtt, a sportminisztérium ezzel csökkenti a klubok és a szövetségek költségeit.

Romániában legutóbba tavaly március 8-án rendeztek nézők előtt sporteseményt, az FK Csíkszereda–Petrolul Ploiesti másodosztályú labdarúgó-mérkőzést. Az már korábban eldőlt, hogy a szombati Universitatea Craiova–Astra Giurgiu Román Kupa-döntőt teszt jelleggel szurkolókkal rendezik meg, és a román kormány még áprilisban engedélyezte, hogy az Európa-bajnokság négy bukaresti mérkőzésén is a Nemzeti Aréna (Arena Nationala) helyeinek egynegyedére engedjenek be nézőket. Novák most azt is közölte, hogy a negyedik találkozóra, a június 28-i nyolcaddöntőre akár a stadion 45 százalékát megnyithatják a szurkolók előtt.

Legfrissebb hírek

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
2025.12.05. 17:00

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.03. 19:41

Golovin Vlagyimir: Olyan, mintha kétszer kellett volna ezt megnyernünk

Kézilabda
2025.12.03. 19:41
Ezek is érdekelhetik