Klub-vb: lehetnek nézők a mérkőzéseken

MTI/V. J.MTI/V. J.
2021.01.23. 14:16
null
Szurkolók is lehetnek a lelátón a katari klubvilágbajnokságon (Fotó: AFP – illusztráció)
Limitált létszámban ugyan, de lehetnek nézők a labdarúgó-klubvilágbajnokság mérkőzésein. A tornának Katar ad otthont február 4. és 11. között.


A szervezők szombati bejelentése szerint a stadionok befogadóképességének 30 százalékát foglalhatják el a szurkolók, akiket három kategóriába sorolnak. Az elsőbe azok tartoznak, akik már mindkét oltást megkapták a koronavírus ellen, ők ugyanúgy teszt nélkül bemehetnek, mint a második kategóriába tartozók, akik október elseje után betegedtek meg és felépültek. A harmadik kategóriába tartozóknak minden mérkőzés előtt legfeljebb 72 órával PCR- vagy antigénteszten kell átesniük, és csak negatív eredménnyel léphetnek be a stadionba.

Az egyhetes viadalt – amelyre eredetileg decemberben került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották – két, egyformán 40 ezres arénában rendezik, mindkettő az emírség harmadik legnagyobb városában, al-Rajjánban található.

A játékosok és a többi közreműködő buborékban tölti majd a versenynapokat, mindenkit már a hazájában, az elutazás előtt tesztelnek, majd az érkezéskor, a repülőtéren is.

Az Auckland City visszalépett, így az első fordulós találkozóra nem kerül sor. A klubvilágbajnokságon a Bajnokok Ligája-címvédő Bayern München mellett az egyiptomi al-Ahli, a dél-koreai Ulsan Hyundai, a mexikói Tigres de la UANL, valamint a házigazda al-Duhail részvétele biztos. A fennmaradó helyre a Libertadores-kupa győztese pályázik, a címért két brazil együttes, a Palmeiras és a Santos mérkőzik meg január 30-án.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
23 órája

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

Két gólpassz a nyári szerzeménytől, a Bayern a Stuttgart kiütésével kezdte a bajnokságot

Német labdarúgás
2026.08.28. 22:30

BL-győztes középpályással erősített az Aston Villa – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.27. 18:30

Musiala már edzésben, de az idénynyitón még nem játszik

Német labdarúgás
2026.08.27. 13:10

Portugál válogatott középpályást igazolt a Benfica

Minden más foci
2026.08.26. 16:04

Harry Kane lett Németországban az év férfi labdarúgója

Német labdarúgás
2026.08.23. 17:00

A Bayern München parázs meccsen nyerte meg a német Szuperkupát a BVB-vel szemben

Német labdarúgás
2026.08.22. 22:27