NL: három ukrán játékos megfertőződött, veszélyben a svájci meccs

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2020.11.16. 13:49
null
Zubkov (középen) gólpassza révén még vezettek az ukránok (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a németek elleni mérkőzés előtt négy ukrán játékos koronavírustesztje lett pozitív. A találkozó megrendezésre veszélybe került, ám nem kellett halasztani. Most azonban kérdésessé vált a keddi Svájc–Ukrajna labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzés sorsa is, miután a vendégek újabb három játékosa kapta el a koronavírust.

 

Az ukrán szövetség hétfői tájékoztatása szerint Eduard Szobol, Jevhen Makarenko és Dmitro Riznik vasárnapi tesztjének eredménye elsőre nem volt egyértelmű, majd a szakemberek később megállapították, hogy egyaránt megtalálható bennük a Covid–19 vírus. A futballistákat luzerni szállodai szobájukban elkülönítették a csapat többi tagjától. Az ukrán keret két FTC-játékosa, Olekszandr Zubkov – aki a németek ellen kezdőként 75 percet töltött a pályán és gólpasszt szerzett –, valamint Ihor Haratin nincs a fertőzöttek listáján.

A szövetség hozzátette, hogy jelenleg a svájci hatóságok állásfoglalását várják, az alapján dől el, hogy lejátszhatják-e a találkozót.

Az ukrán nemzeti együttes szombaton Németországban szerepelt, majd a 3–1-es vereséggel zárult találkozó másnapján utazott át Svájcba, ahol az utolsó csoportmeccsét játszaná az NL mostani kiírásában. A Svájc–Ukrajna-mérkőzés tétje az, hogy a két gárda közül melyik végez az utolsó helyen és esik ki az A-divízióból. Jelenleg az ukránok a harmadikak, három ponttal megelőzve a sereghajtó svájci együttest. A két csapat ukrajnai találkozóján 2–1-es hazai siker született.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04