Románia: szívbetegség miatt vonul vissza a kétszeres gólkirály

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.13. 17:37
null
George Tucudean (a labdával) szívbetegsége miatt vonul vissza (Fotó: Riti József Attila)
Két éve még az év labdarúgójának választották meg Romániában, most viszont 29 évesen bejelentette visszavonulását George Tucudean – a legutóbb a kolozsvári CFR színeiben szereplő válogatott csatár szívproblémái miatt hagy fel a játékkal.

 

Az aradi születésű Tucudean az UTA-ban kezdett el futballozni, majd volt a Dinamo, a Standard Liege, a Charlton Athletic, az FCSB, a marosvásárhelyi ASA, a Pandurii, a Viitorul és végül 2018 eleje óta a CFR játékosa is. Öt bajnoki címe közül hármat a kolozsvári csapattal nyert meg, de 2015-ben az FCSB-vel és 2017-ben a Viitorullal is aranyérmes lett a Liga 1-ben, amelynek 2018-ban és 2019-ben is a gólkirálya volt. Az előző idényben viszont szívritmuszavarai miatt már alig lépett pályára, bár a 2020 nyaráig szóló szerződését kitöltötte a CFR-nél, miközben több nem invazív műtéte is volt Bécsben.

A 188 Liga 1-es mérkőzésen 68 gólt szerző Tucudean döntésében az is közrejátszott, hogy édesapjának, a szintén élvonalbeli labdarúgó Marius Tucudeannak a kilencvenes években szintén szívbetegség miatt kellett visszavonulnia alig 27 évesen.

Legfrissebb hírek

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

Tízgólos győzelem az Eb-főpróbán a románok ellen

Kézilabda
2026.01.09. 18:51

A szabály, ami miatt Romániában büntetés fenyeget, Magyarországon jutalmaznak

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 17:43

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
2025.12.23. 11:58

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
2025.12.05. 17:00

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.03. 19:41

Golovin Vlagyimir: Olyan, mintha kétszer kellett volna ezt megnyernünk

Kézilabda
2025.12.03. 19:41
Ezek is érdekelhetik