Liga 2: a koronavírus után a Slobozia is legyőzte az FK Csíkszeredát

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.10.17. 13:06
null
Az erősen tartalékos csíkszeredaiak nem tudtak pontot szerezni (Fotó: Pál Zoltán/FK Csíkszereda)
Tizenegy napos kényszerszünet után játszott ismét tétmérkőzést az FK Csíkszereda, amely a múlt héten, a koronavírus-fertőzések miatt elhalasztotta a Gloria Buzau elleni mérkőzését a román másodosztályban, ezúttal viszont volt elég egészséges játékosa, hogy ki tudjon állni az Unirea Slobozia ellen.

 

A megbetegedések miatt Valentin Suciu edzőnek fel kellett forgatni a csapatát, Csűrös Attila és János Norbert először kezdett ebben a szezonban. A szeredai szurkolók pedig mintha megérezték volna, hogy kedvenceik rossz napot fognak ki, mert a szokottnál kevesebben, mintegy százan szurkoltak a stadion kerítése mellett.

A szokatlan felállás ellenére jól kezdett a székelyföldi csapat, Raul Palmes a tizenegyespontról ollózott fölé, majd Toni Suciu fejesét védte Ionut Poiana, a vendégek kapusa, aki a kipattanó labdára érkező János próbálkozását is blokkolta. Az FK három szögletet is rúgott az első negyedórában, az Unirea csak egyet, abból viszont gól lett: Gabriel Lazar hat méterről a jobb alsó sarokba fejelte a labdát.

Az előny birtokában a Slobozia labdatartással lassította le az addigi pörgős iramot, az FK pedig szinte kizárólag a jobbhátvéd Takács Rares beadásaira épített. Ezekből azonban csak egy találta meg Toni Suciu fejét, ám a labda egy védőn irányt változtatva szögletre pattant.

Valentin Suciu hiába cserélte le szünetben mindhárom támadóját, a játék képe csak annyit változott, hogy a csíkiak ívelgetés helyett többször is laposan adtak középre – de ugyanolyan pontatlanul. Egyedül Bogdan Rotar került helyzetbe, ám nyolc méterről az oldalhálóba vágta a labdát, míg társai többnyire csak büntető kiharcolására törekedtek, sikertelenül. A végjátékban is csupán Eder González távoli lövése okozott némi gondot Poianának, ám a kiütött labdára nem érkezett hazai támadó. A hétpontos Csíkszereda a táblázat 15. helyén áll, ám míg az élmezőny csapatai már hét-nyolc mérkőzést is játszottak, a székelyföldieknek ez csupán a hatodik volt.

LIGA 2, 8. FORDULÓ
FK Csíkszereda–Unirea Slobozia 0–1
(Lazar 14.)

Legfrissebb hírek

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
6 órája

Távozik a Csíkszereda középső védője – hivatalos

Minden más foci
2026.02.02. 12:56

Szakadó hóban kapott ki a Csíkszereda Bukarestben

Minden más foci
2026.02.01. 21:03

NS-infó: Kleinheisler László hétfőn érkezik Csíkszeredába

Légiósok
2026.01.31. 12:48

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Az FTC és a Honvéd kifizeti a Csíkszereda bírságát

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 18:53

A női vízilabda-válogatott 25 gólos győzelmet aratott Románia felett az Eb-n

Vízilabda
2026.01.27. 15:51

Sima vereséget szenvedett a Csíkszereda

Minden más foci
2026.01.26. 18:23
Ezek is érdekelhetik