Liga 2: kétgólos előnyről kapott ki az FK Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.09.26. 12:34
null
A Csíkszereda kétgólos előnyről kapott ki Bákóban (Fotó: fkcsikszereda.ro)
Kétgólos vezetésről kapott ki szombat délelőtt Bákóban az FK Csíkszereda a román másodosztályban. Az első négy fordulóban gólt és pontot sem szerző újonc Aerostar a szünet után pontrúgásokból fordította meg a székelyföldi csapat ellen találkozót.


A két csapat az elmúlt években a Liga 3-ban és a Román Kupában is rendszeresen összecsapott, így aztán az ismerkedésre nem pazarolva az időt, egyből egymásnak esett a bákói reptér melletti pályán. Az elején a hazaiak letámadása többször is megzavarta Rybánsky László kapust és Hrisztosz Incidisz belső védőt, ám a csíki labdavesztések utáni helyzetekből semmi sem lett: Andu Moisi kétszer is mellé fejelt, Catalin Vraciu első lövése nagyon mellé ment, a másodikat pedig megfogta Rybánsky.

Az FK viszont első lövéséből betalált, a csapatkapitány Eder González bombázta rá 18 méterről a labdát, amely a keresztlécről a gólvonal mögé vágódott. Hét perccel később Mészáros András úgy tört át négy bákói védő között, hogy visszarántani sem tudták, és 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. Kétgólos előnyben a Csíkszereda teljesen átvette a játék irányítását, de a lelassuló iram már csak egy helyzetet hozott, amely végén Juan Bauza lőtt mellé a tizenhatos vonaláról.

A szünet után viszont csak előnye megvédésével törődött az FK, és bár a hazai akciókban sok veszély nem volt, a pontrúgásait kíméletlenül kihasználta az Aerostar. Előbb egy balról középre gurított szabadrúgás után Horia Ilie lőtt 18 méterről laposan a jobb sarokba, majd három perc alatt két szögletből fordítottak. Csíki oldalon pedig csupán a sárga lapok gyűltek, csak Mészáros került egyszer helyzetbe 1–2-es állásnál, aki balra kisodródva a kapusba lőtt. A végén hiába íveltek be minden labdát a bákói kapu elé a szeredaiak, esélyük sem volt az egyenlítésre, így négy mérkőzés után négy ponttal a 15. helyen állnak.

ROMÁN LIGA 2
5. FORDULÓ
Aerostar Bacau–FK Csíkszereda 3–2
(H. Ilie 55., Moisi 74., Chirila 77., ill. Eder González 15., Mészáros A. 22.)

Legfrissebb hírek

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Történelmi idényen van túl az FK Csíkszereda női futballcsapata

Minden más foci
2025.06.12. 21:36

Megvan a Sepsi első nyári igazolása

Minden más foci
2025.06.10. 11:17

FK Csíkszereda: magyar játékosokkal az élvonalban – Paksról már igazoltak

Minden más foci
2025.06.03. 09:25

Videó: a „We Are The Champions”-szel ünnepelték a bennmaradást a román másodosztályban

Minden más foci
2025.05.24. 15:07

Liga 2: hazai vereséggel zárta az idényt a Csíkszereda

Minden más foci
2025.05.18. 13:07

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
2025.05.10. 13:24

Liga 2: nem bírt a Steauával Bukarestben a már feljutott Csíkszereda

Minden más foci
2025.04.30. 17:55
Ezek is érdekelhetik