Skócia: elhalasztják a Celtic bajnokijait, a BL-szereplés nincs veszélyben

2020.08.11. 16:56
null
Elmaradnak a Celtic bajnokijai, de a BL-szereplés nincs veszélyben (Fotó: AFP)
Elhalasztják a Celtic és az Aberdeen következő két-két skót bajnoki mérkőzését, mivel játékosaik nem tartották be a koronavírus-járvány miatti karanténra vonatkozó szabályokat.

 

A helyi szövetség kedden azok után hozta meg döntését, hogy korábban a nap folyamán a skót kormány arra figyelmeztetett, a fegyelmezetlenségek miatt a bajnokságot is felfüggeszthetik.

Előbb az Aberdeen nyolc tagja rúgott fel minden szabályt, amikor ellátogattak egy szórakozóhelyre, ahol közülük ketten megfertőződtek a koronavírussal. Ezt követően a bajnoki címvédő Celtic belga védője, Boli Bolingoli pályára lépett a Kilmarnock elleni vasárnapi összecsapáson, holott nemrég tért vissza Spanyolországból, és kötelező karanténba kellett volna vonulnia.

Az eset után a Celtic nyilvánosan kért bocsánatot futballistája miatt, akinek tettét „hülyeségnek” nevezte.

A skót bajnok nemzetközi szereplését ez a döntés nem érinti. A Celtic a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában az izlandi KR Reykjavíkot fogadja jövő kedden. Ha továbbjut, a Ferencváros–Djurgarden meccs győztesével csap össze a második körben.

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11