Portugália: nem Lisszabonban lesz idén a kupadöntő

MTI MTIMTI MTI
2020.07.02. 19:51
Az elmúlt évekkel ellentétben nem a Lisszabonhoz közeli Nemzeti Stadionban, hanem Coimbrában rendezik meg a labdarúgó Portugál Kupa döntőjét, amelyben a Benfica és a Porto csap össze.

Helyi tudósítások szerint az egészségügyi hatóságok nem hagyták jóvá, hogy a fővárosi arénában legyen a mérkőzés, mert a koronavírus-járvány kapcsán nem megfelelőek a higiéniai körülmények. A szövetség így Coimbrába tette át a találkozót, amelyet a pandémia miatt május végéről augusztus elsejére halasztottak el.

Augusztusban – 12–23. között – Lisszabon lesz a házigazdája a Bajnokok Ligája döntő tornájának, de annak a viadalnak a találkozóit két másik fővárosi létesítményben, a Benfica otthonában, azaz a Fény stadionjában és a Sporting arénájában, a José Alvalade Stadionban rendezik.

Egyelőre nehéz megjósolni, hogy Portugáliában hogyan alakul a járvány, Lisszabon környékén – 19 településen – mindenesetre szerda óta két hétre ismét kijárási korlátozást vezettek be, mert nőtt a vírusfertőzöttek száma. Fővárosi kerületek nem érintettek.

Az európai szövetség (UEFA) kitart a lisszaboni BL-rendezés mellett.

„Jelenleg nincs okunk arra, hogy B-tervet készítsünk. Ezzel együtt naponta figyeljük a fejleményeket, ha szükséges lesz, idejében lépünk” – közölte még múlt héten az UEFA.

Legfrissebb hírek

A portugáloktól távozó kapitányt már egy másik vb-résztvevő válogatottal hozták hírbe

Foci vb 2026
2026.07.09. 13:32

A végén csapott le a tiki-taka a portugálok elleni meccsen – elemzés

Foci vb 2026
2026.07.07. 15:06

A Bola: Nem akarjuk „megölni”, de eljött az idő, hogy Cristiano Ronaldo félreálljon

Foci vb 2026
2026.07.07. 10:54

Videó: Merino volt a nyerőember – íme, a spanyolok győztes gólja Portugália ellen

Foci vb 2026
2026.07.06. 23:23

Egymás ellen játszik Cristiano Ronaldo és Modric – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.07.02. 23:46

Huszonöt labdaérintés – Cristiano Ronaldo negatív csúcsot döntött a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
2026.06.17. 21:41

A portugálok Cristiano Ronaldóval ostromolják a Kongói DK kapuját – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.17. 17:45

Portugál Kupa: Stopira a 112. percben eldöntötte a Sporting elleni döntőt

Minden más foci
2026.05.24. 21:30