Koronavírus: ismét el kellett halasztani a Dinamo mérkőzését

2020.07.16. 11:00
Ismét el kell halasztani a Dinamo egyszer már elhalasztott mérkőzését a román élvonal alsóházi rájátszásban, miután a bukaresti csapat hat játékosának is pozitív lett a legutóbbi koronavírus-tesztje. A bukaresti együttes csütörtök este a Chindia Targovistét fogadta volna, egy olyan találkozón, amelyet eredetileg egy hónappal ezelőtt kellett volna megrendezni, ám akkor a Dinamo raktárosáról derült ki, hogy koronavírus-fertőzött, ezért a teljes csapatot elkülönítették.

A Liga 1 lebonyolításáért felelős Profi Labdarúgó Liga (LPF) főtitkára, Justin Stefan szerint a hat játékost elkülönítették és még csütörtökön újratesztelik egy másik egészségügyi intézményben. Justin Stefan szerint a hat játékost elkülönítették és még csütörtökön újratesztelik egy másik egészségügyi intézményben.

A LPF máris próbál új időpontot találni, ám a helyzetet nehezíti, hogy a júniusi újrakezdés utáni első két Dinamo-mérkőzés halasztása miatt a bukaresti együttesnek 16 nap alatt hét találkozót kellene lejátszani – a bajnokság ugyanis a tervek szerint augusztus elsején érne véget.

A héten a szezon harmadik edzőváltásán is átesett Dinamo jelenleg 21 ponttal az alsóház utolsó előtti, kieső helyén áll, csak a Chindiát (17) előzi meg, amellyel csütörtökön és vasárnap is lett volna mérkőzése.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: a Szeged a Kielcével, a Veszprém a PSG-vel találkozik a negyeddöntőbe jutásért

Kézilabda
2026.03.12. 22:26

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hat gólt lőtt, nyert a Dinamo Bucuresti

Kézilabda
2026.02.28. 22:05

Rosszul kezdett, de magabiztosan nyert a Veszprém a Bucuresti ellen

Kézilabda
2026.02.25. 20:20

Már csak a harmadik hely lehet a Veszprém célja a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.25. 10:00

Rostáék fontos meccsen kaptak ki, egyre távolodnak a továbbjutástól a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.11.26. 22:37

Dráma Kielcében, Rostáék simán kikaptak Nantes-ban, Fazekasék sem bírták a Barca tempóját

Kézilabda
2025.11.13. 22:40

Kiválóan játszottak a Vidi korábbi légiósai, kikapott Bukarestben a Csíkszereda

Minden más foci
2025.11.08. 18:30

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20
Ezek is érdekelhetik