Real: verseny a szupertehetségért – a Poollal és a Dortmunddal

Vágólapra másolva!
2020.04.01. 06:35
null
A 17 éves, U21-es válogatott Camavingáért nagy harc kezdődhet a nyáron (Fotó: AFP)
A Marca szerint a Real Madrid nyáron a Liverpoollal és a Borussia Dortmunddal versenghet a Rennes 17 éves, francia U-válogatott középpályásáért, Eduardo Camavingáért.

 

A Transfermarkt jelenleg a Rennes-ben szereplő Eduardo Camavingát tartja a legértékesebb 18 év alatti labdarúgónak 42 millió euróval, de a múlt héten megjelent CIES-kimutatás szerint is az U21-es francia válogatott játékos a legértékesebb futballista a korosztályában.

Nem véletlen, hogy a hírek szerint olyan sztárklubok állnak érte sorban, mint a Real Madrid, a Liverpool és a Borussia Dortmund. A spanyol Marca persze arról ír, hogy a védekező középpályás legszívesebben a Realt választaná. A madridi lap egyúttal kifejti, hogy Camavinga jól jöhetne a királyiak számára, mert tehermentesíthetné a brazil Casemirót. Úgy vélik, fiatal kora ellenére már van megfelelő rutinja, hiszen 36 tétmeccsen játszott ebben az idényben a Rennes-ben, ráadásul már az előző évadban, 16 esztendősen debütált a francia élvonalban.

A France Football magazin nemrég egyébként a Dortmundot jellemezte úgy, hogy előnyben van a Camavingáért folyó versenyben, kiemelve, hogy 50-60 millió euróért kelhet el, amivel a futballtörténelem legdrágább 18 év alatti játékosává válhatna. A francia lap szerint a Borussiánál kiemelt projektként tekintenek a középpályás szerződtetésére, jól illene a klub profiljába, és a cikk azt is megemlítette, hogy a Dortmund négy éve már szerződtetett egy nagy tehetséget Rennes-ből, Ousmane Dembélét, akit később 125 millió euróért adott el a Barcelonának. Továbbá arra is emlékeztet az írás, hogy a Rennes a francia milliárdos, Francois Pinault érdekeltségi körébe tartozik, akinek egyik cégéhez kötődik a Puma sportszergyártó, amely a francia és a német csapatnak is a mezbeszállítója.

Camavinga lehetséges átigazolásával kapcsolatban a szintén francia L’Équipe arról írt februárban, hogy a Rennes éppen azért bontott szerződést Olivier Létang ügyvezető elnökkel, mert titkos tárgyalásokat kezdett a Reallal a játékos eladásáról. Jelen helyzetben egyvalami tűnik biztosnak: Camavingáról még hallani fogunk…

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
7 perce

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Hiába focizta le az emberelőnyben játszó OM a Rennes-t, kikapott a Ligue 1 nyitányán

Francia labdarúgás
2025.08.15. 22:57

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09
Ezek is érdekelhetik