Koronavírus: július végén érhet véget a francia bajnokság

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.11. 21:27
Szombat délután is újabb halasztásokat, újratervezéseket és intézkedéseket jelentettek be a sport világában a koronavírus-járvány miatt.

A francia labdarúgó-bajnokságot július végén tervezik befejezni, és párizsi remények szerint az új idény augusztus 23-án indulhat el. A L’Équipe című sportnapilap azt írta, hogy az időpontokat a futball-liga vezetése fogadta el pénteken. A mostani szezont március 13-án függesztették fel a koronavírus-járvány miatt. francia labdarúgó-bajnokságot július végén tervezik befejezni, és párizsi remények szerint az új idény augusztus 23-án indulhat el. A L’Équipe című sportnapilap azt írta, hogy az időpontokat a futball-liga vezetése fogadta el pénteken. A mostani szezont március 13-án függesztették fel a koronavírus-járvány miatt.

Legkorábban októberben kerülhet sor a kínai labdarúgó-válogatott következő világbajnoki selejtezőire, mondta Li Tie szövetségi kapitány. A csapat 34 napig edzőtáborozott Dubaiban, de végül kiderült, hogy hiába, mert Thaiföldön, zárt kapuk mögött sem lehetett megrendezni március végén a Maldív-szigetek és a Guam elleni meccseket. A kínaiak a világbajnoki selejtezősorozat második szakaszában négy mérkőzést játszottak, és ötcsapatos csoportjuk második helyén állnak.

A július 4-re tervezett Balaton-átevezést augusztus 8-án tartják meg – közölte a Magyar Kajak-kenu Szövetség a Facebook-oldalán.

A 2005-ben született tornászok is versenyezhetnek jövő nyáron Tokióban. A nemzetközi szövetség (FIG) szabályai szerint a tornászoknak be kell tölteniük a 16. életévüket az adott évben, hogy tagjai lehessenek a felnőtt mezőnynek, ezért a 2005-ös születésűek nem indulhattak volna az olimpián idén nyáron, a halasztás miatt azonban ők is ott lehetnek. A FIG megerősítette továbbá, hogy az elhalasztott világkupa-versenyeket és kontinentális eseményeket pótolni fogják, ráadásul ezek az olimpiai kvalifikáció részét képezik majd.

A Nemzetközi Sportlövőszövetség (ISSF) a jövő évre halasztotta a futócéllövő világbajnokságot, amelyre június 9-19. között került volna sor a franciaországi Chateauroux-ban.

Eliud Kipchoge, a maratoni futás világcsúcstartója és olimpiai bajnoka felhívta a sportolók figyelmét, hogy a járvány idején is maradjanak edzésben, így később könnyebben elkerülhetik a sérüléseket. A kenyai atléta Kaptagatban edzőtáborozott, de az óvintézkedések miatt visszatért a családjához Eldoretbe. Kipchoge úgy fogalmazott, azok a sportolók, akik túl sokat hagynak ki, a visszatérést követően hajlamosak lesznek a sérülésekre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik