Brazília: Pelé depressziós, nem akarja elhagyni a házát

Vágólapra másolva!
2020.02.10. 21:38
null
Pelé depresszióval küzd (Fotó: AFP, 2019. április)
Súlyos depresszióval küzd Pelé – számolt be róla a brazil TV Globónak a 79 éves brazil labdarúgó-legenda fia.

„Apám nagyon félénk és visszahúzódó lett” – mondta Edinho a TV Globónak.

A 21 éves játékos-pályafutása során 1363 mérkőzésen 1281 gólt szerző Pelé hosszú ideje bajlódik a csípőjével, menni már csak járókeret segítségével tud, a nyilvános szerepléseit tolószékben vállalja.

2012-ben csípőműtéten, 2015-ben prosztataműtéten esett át, tavaly húgyúti fertőzés miatt belázasodott és életveszélyes állapotban került kórházba. Végül meggyógyult, és otthon töltheti mindennapjait.

„Képzeljék csak el, ő a király, aki mindenkit lenyűgözött, de most járni sem tud rendesen – folytatta Pelé fia. – Szégyelli magát, nem akar elmenni otthonról, nem akarja, hogy bárki így lássa. Semmi olyat nem akar tenni, ami azzal jár, hogy elhagyja a házat.”

Júniusban lesz 50 éve, hogy a brazil válogatottban 91 mérkőzésen 77 gólt szerző Pelé megszerezte harmadik világbajnoki címét (1958 és 1962 után 1970-ben lett harmadszor aranyérmes). A fia szerint most nehéz elképzelni, hogy részt vesz az ünnepségeken.

„Nagyon törékeny. Csípőprotézist kapott, de a rehabilitációja nem ment jól. A mozgásában korlátozva van, ami miatt depressziós” – mondta Edinho.

A Sao Paulo melletti reptéren tavaly áprilisban (Fotó: AFP)
A Sao Paulo melletti reptéren tavaly áprilisban (Fotó: AFP)

 

 

Legfrissebb hírek

Carlo Ancelotti: Hetven játékosnak lesz esélye, hogy világbajnoki kerettag legyen

Foci vb 2026
2025.06.11. 12:00

Brazília Ancelotti első hazai meccsén juthat ki a vb-re

Foci vb 2026
2025.06.10. 08:25

Davide Ancelotti követi apját a brazil válogatotthoz

Minden más foci
2025.06.07. 11:53

Ancelotti megnevezte utódját, akiben szerinte minden megvan, ami a Real vezetéséhez szükséges

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:54

Kaká: Készen állok rá, hogy segítsek Brazíliának

Minden más foci
2025.05.20. 13:13

Kaká lehet Ancelotti segítője a brazil válogatottnál – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.14. 09:59

A brazil szövetség bejelentette Carlo Ancelotti érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.05.12. 16:21

Abel Ferreira lehet a brazil szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.05.03. 09:27
Ezek is érdekelhetik