Francia Kupa: negyedosztályú csapat búcsúztatta a Lille-t

B. A.B. A.
2020.01.29. 21:34
null
Talán a Lille játékosai sem hiszik el, hogy az Epinal ment tovább (Fotó: AFP)
A PSG ugyan könnyedén nyert, ám akadt meglepetés is a labdarúgó Francia kupa nyolcaddöntőjének szerdai játéknapján, ugyanis a Lille 2–1-re kikapott a negyedosztályú Epinaltól, így búcsúzott a sorozattól.

Kedden a Montpellier vérzett el a negyedosztályú Belfort ellen, a Lille előtt így adva volt az intő jel. Christophe Galtier együttese komolyan vette a negyedik liga egyik csoportjában hetedik helyen álló Épinal elleni meccset, és már a nyolcadik percben előnybe került Loic Rémy révén.

Az élvonalbeli gárda ezután nem erőltette meg magát, és ez lett a veszte: az Épinal a második félidő elején hat perc leforgása alatt fordított, ezután már hiába játszott óriási mezőnyfölényben a Lille, nem tudott betalálni.

A PSG tartalékosan lépett pályára a harmadosztályú Pau ellen, de így is ott volt a kezdőcsapatban például Mauro Icardi vagy Julian Draxler. A párizsiak az első félidő felét nem sokkal elhagyva kerültek előnybe, majd Pablo Sarabia közeli góljával le is zárták a meccset.

FRANCIA KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Épinal (IV.)
–Lille 2–1
Pau (III.)–PSG 0–2
Olympique Marseille–Strasbourg 3–1

Kedden játszották
Angers–Rennes 4–5 – h. u.
ASM Belfort (IV.)–Montpellier 0–0 – tizenegyesekkel 5–4
Limonest (V.)–Dijon 1–2 – h. u.
Monaco–Saint-Étienne 0–1

Csütörtök
20.55:
Nice–Lyon

Legfrissebb hírek

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
8 órája

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:48

Ligue 1: Guiri megint lecsapott, sorozatban harmadszor nyert a Marseille

Francia labdarúgás
2026.03.13. 22:49

Idegenben szerzett előnyt az Aston Villa és a Porto az Európa-ligában

Európa-liga
2026.03.12. 20:59

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

„A következő napok kulcsszava számunkra: a hit” – Chelsea-álláspont a párizsi ötös után

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 10:15

Videó: Pedro Neto ellökte a labdaszedőt, aki nagyot esett

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 08:53

Elképesztő hibák és nagyszerű gólok, a PSG a végére kiütötte a Chelsea-t

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 23:00
Ezek is érdekelhetik