Románia: a Liga 1-ben jövőre vezetik be a videóbírót

2019.10.01. 14:43
null
A közlemény szerint a technológiáért a román kluboknak nem kell fizetniük (Illusztráció: AFP)
Az élvonalbeli román labdarúgó-bajnokságban a 2020–2021-es idénytől kezdődően tervezik bevezetni a videobíró-rendszert, az úgynevezett VAR-t – közölte kedden a román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF).

 

A bajnokság lebonyolításával megbízott szervezet közlése szerint már a videobíró-rendszer külföldi bevezetésekor elkezdték az előkészületeket, hogy Romániában is meghonosítsák a bírói tévedéseket megelőző és korrigáló rendszer elemeit. Ennek érdekében tárgyalásokat kezdeményeztek román és külföldi szolgáltatókkal, amelyek technikai felszerelést biztosítanak, de a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel (FIFA) és a Román Labdarúgó-szövetséggel is tárgyaltak már.

„Ezeknek köszönhetően most bejelenthetjük, hogy a következő idénytől Romániában is működni fog a videobíró-rendszer” – olvasható az LPF közleményében.

Megjegyezték, hogy a technológiáért a román kluboknak nem kell fizetniük, csak a rendszer működtetéséhez szükséges további játékvezetők díját kell állniuk. A liga tervei szerint a rendszert akár már az idei bajnokság rájátszásában kipróbálhatják.

Az utóbbi időben egyre több román klubvezető fogalmazta meg elégedetlenségét a játékvezetői tévedések miatt és szorgalmazta a videobíró bevezetését.

Legfrissebb hírek

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

Minden más foci
2026.07.09. 13:29

Románia: lemondott a Csíkszereda braziljáról a FCSB

Minden más foci
2026.06.19. 20:46

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.06.12. 17:16

Románia: egykori válogatott hátvédet igazolt a Sepsi

Minden más foci
2026.06.11. 17:04

Szabó István: Dolgozik bennem a bizonyítási vágy a Csíkszeredánál

Minden más foci
2026.06.04. 15:52