DAC: hazai pályán szakadt meg a dunaszerdahelyi sikerszéria

Vágólapra másolva!
2019.09.21. 19:09
null
Nem sikerült gólt szerezniük a sárga mezes dunaszerdahelyieknek (Fotó: fcdac.sk)
Gyönyörű időjárás, vásári hangulat és hazai vereség: három győzelem után megszakadt a DAC jó sorozata a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Fortuna Liga) – a dunaszerdahelyiek hazai pályán meglepetésre 1–0-ra kikaptak a bajnokságban július dereka óta nyeretlen rózsahegyi csapattól.

 

Első félidő a hazaiak részéről? Az egyik leggyengébb az utóbbi hónapokban. Rengeteg pontatlanság, lassú, meglepetés nélküli játék, néha állófoci. Fél órát kellett várni az első valamiféle támadásra, a 32. percig az első kapura tartó lövésre – Vida Máté próbálkozását könnyen fogta a vendégkapus.

A rózsahegyiek ellepték a saját térfelüket, tíz emberrel védekeztek, és vártak a megfelelő alkalomra – és az első kapura tartó labdájuk gólt hozott: a 44. percben Alexander Mojzis fejelt a hálóba (0–1).

A fordulás után intenzívebb lett a hazaiak játéka, jöttek is menetrendszerűen a beadások, de pontatlanul céloztak a dunaszerdahelyi játékosok. Egy óra játék után cserélt a DAC, de a hazai B-közép tüntetett: az a Lukás Cmelík lépett pályára, aki amúlt heti magyar–szlovák Eb-selejtező után gúnyolódó posztot töltött fel az Instagramra…

A71. percben épp az ő lábában volt az egyenlítés, de közeli lövését bravúrral hárította avendégkapus.

Az utolsó negyedórában óriási volt a dunaszerdahelyi fölény. Jöttek a helyzetek is, de a szerencse is elpártolt a hazaiaktól: Eric Ramirez akrobatikus lövése centikkel elment a jobb kapufa mellett, az ukrán Danilo Beszkorovajnij fejese után a labda a lécen csattant – maradt a 0–1.

Vida Kristopher és Vida Máté tagja volt a dunaszerdahelyiek kezdőcsapatának, utóbbit a 76. percben lecserélték, a sérülésből lábadozó Kalmár Zsolt pedig egyéni edzésmunkát végez, egyelőre nem bevethető.

SZLOVÁKIA, FORTUNA LIGA
9. FORDULÓ, szombati mérkőzések
FC DAC 1904 (Dunaszerdahely)–Ruzomberok (Rózsahegy) 0–1
Sered–Zlaté Moravce 0–0
Zilina–Pohronie 2–1
Nitra–Zemplín Michalovce 0–2
Az élcsoport: 1. Zilina 23 pont, 2. Slovan 19 (8 mérk.), 3. DAC 16, …9. Ruzomberok 9

Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:11

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
2025.10.02. 17:28

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
2025.10.02. 11:41

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49
Ezek is érdekelhetik