Liga 1: sportszerűségből jelesre vizsgázott a Sepsi OSK

H. K.H. K.
2019.08.27. 11:25
Mint megírtuk, a Sepsi OSK 1–1-es döntetlent játszott az újonc Academica Clinceni átmeneti otthonában a román élvonal 7. fordulójában, így László Csaba együttese továbbra is veretlen az idényben. A szekelyhon.ro a találkozó kapcsán arról ír, hogy a Sepsiszentgyörgy játék nélkül megkaphatta volna a három pontot, ám a klub inkább a sportszerűséget választotta.

Az ok, amiért a Sepsit dicséret illeti, az az, hogy az Academica Clinceni elleni összecsapásra eredetileg Voluntariban került volna sor, ám a helyi stadiont az Academica mellett az FC Voluntari is bérli, a két együttes pedig nem tudott megállapodni, így a mérkőzésnek új helyszínt kellett keresni.

Noha ez sikerült, a helyszínváltoztatást az Academica Clinceni kevesebb mint tíz nappal a bajnoki előtt közölte, a szabályzat szerint így azonban a Sepsi ellenállhatott volna, akkor pedig 3–0-val megkapja a meccset, egyúttal a három pontot is.

A Sepsinél viszont úgy döntöttek, a sportszerűség az első, s elfogadták az Academica által ajánlott helyszínt – annak ellenére is, hogy így 35 fokos hőségben kellett lejátszaniuk a találkozót.

LIGA 1, 7. FORDULÓ
Academica Clinceni–Sepsi OSK 1–1
(Cebotaru 24. – 11-esből, ill. Karanovics 36.)
Az élcsoport:
1. Poli Iasi 15 pont, 2. Viitorul 15., 3. Gaz Metan 15.

Legfrissebb hírek

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.21. 22:05

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

Félmillió forintra büntették a Dinamót szurkolói magyarellenes rigmusai miatt

Minden más foci
2026.09.17. 13:27

A Sepsi visszavágott a CFR-nek a kupában elszenvedett vereségért

Minden más foci
2026.09.12. 20:09

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Nem bírt a CFR-vel a tartalékos Sepsi a Román Kupában

Minden más foci
2026.09.01. 19:34

Emberhátrányban kapott ki a továbbra is nyeretlen Csíkszereda

Légiósok
2026.08.24. 19:41

A 18 éves Batzula Hunor góljával vezetett, de végül megint ikszelt a Sepsi

Minden más foci
2026.08.23. 17:52