Belgium: megvan a Genk új vezetőedzője – nem Storck az

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.05. 11:38
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Genk a hivatalos honlapján adott hírt róla, hogy Felice Mazzu lett az együttes új vezetőedzője.

Bernd Storck, miután 2017 októberében távozott a magyar válogatott kispadjáról, csaknem egy évig nem vállalt munkát, majd tavaly szeptemberben a bajnokságot pocsékul indító, akkor a belga élvonal utolsó helyén álló Mouscron edzője lett, a gárdát aztán sikeresen az élvonalban tartotta.

Az 56 éves német szakember néhány hete bejelentette, nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését a klubnál, s azóta több csapattal is összeboronálták már – eleinte lehetett olvasni a belga FC Bruges-ről, valamint a Genkről is.

Ám a két említett klubot biztosan kihúzhatjuk a listáról, ugyanis míg előbbi Philippe Clement mellett döntött, addig a Genk arról adott hírt, hogy a jövőben Felice Mazzu látja el a gárda vezetőedzői tevékenységeit.

Storck ügynöke korábban megerősítette, hogy a Genk élénken érdeklődött a tréner iránt, a jelek szerint azonban nem sikerült megállapodniuk a feleknek, Bernd Storck számára így folytatódik az „álláskeresés”.

Legfrissebb hírek

A Cruzeiro elköszönt a korábbi brazil szövetségi kapitánytól

Minden más foci
Tegnap, 17:44

Dán bravúr a ködös Albionban – a Midtjylland idegenben szerzett előnyt a Forest ellen

Európa-liga
2026.03.12. 23:11

Hiába dolgozta le kétgólos hátrányát a Dinamo Zagreb, ráadás után a Genk jutott tovább

Európa-liga
2026.02.26. 23:32

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.02.06. 16:02

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Hatalmas ünneplésben részesült Fazekas László az Antwerp kupameccsén

Magyar válogatott
2026.01.14. 14:48

Xabi Alonso távozik a Real Madridtól, Arbeloa váltja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 18:22

Mátyus János Belgiumban lett sportigazgató – hivatalos

Légiósok
2026.01.10. 20:23
Ezek is érdekelhetik