Eurofutball: itt a 30. bajnoki cím, ott a 25. – tizenegyesekkel!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.06. 10:28
A hétvégén biztossá vált, hogy Szerbiában a Crvena zvezda, Azerbajdzsánban a Qarabag, Máltán a Valletta FC, Észak-Macedóniában a Shkëndija nyeri meg a 2018–2019-es labdarúgó-bajnokságot, egyben jogot szerez arra, hogy tavaly után az idén is képviselje hazáját a Bajnokok Ligája nyári selejtezőjében.

 

SZERBIA. A Mladoszt Lucsani 1–0-s legyőzésével a Crvena zvezda olyan nagy előnyt szerzett a tabellán, hogy két fordulóval a rájátszás befejezése előtt biztossá vált: senki sem előzheti meg. A Cz ötödször nyerte meg a 2006 óta létező önálló szerb bajokságot, ám összességében – beleszámítva a jugoszláv időket, valamint a közös szerb-montenegrói bajnokságban elért sikereket – a 30. országos bajnoki címét ünnepli. A Zvezda 2017 októbere óta 57 bajnokit vívott meg vereség nélkül, és bár a Csukaricski áprilisban 3–2-es sikerével lezárta e szériát, a szám új csúcsként került be a klubtörténelembe.

 

AZERBAJDZSÁN. A Qarabag a Sebail 4–0-s kiütésével biztossá tette, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül újra megnyeri a bajnokságot. A tavaly ősszel az Európa-liga csoportkörében szereplő csapat összességében hetedszer, sorozatban hatodszor hódította el a bajnoki címet.

 

MÁLTA. Megvédte bajnoki címét a Valletta FC is, amely immár 25 elsőséggel vezeti a máltai örökranglistát. A bajnoki cím rendkívüli mérkőzéssel ért véget: mivel a bajnokságban a Valletta és a Hibernians azonos pontszámmal végzett, a két csapat egymás elleni meccsen döntött. A rendes játékidő 1–1-gyel, a hosszabbítás 2–2-vel ért véget, a Valletta tizenegyespárbajban nyert 4–2-re.

 

ÉSZAK-MACEDÓNIA. És itt is címvédés: a Shkëndija négy fordulóval a befejezés előtt, a Rabotnicski elleni idegenbeli 1–0-s győzelemmel elhódította a bajnoki címet. A tetovói albán közösség csapata története során harmadszor lett bajnok.

Legfrissebb hírek

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool gálázott a Qarabag ellen a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 22:52

Van Dijk a Liverpool egyetlen bevethető középhátvédje a Qarabag ellen

Bajnokok Ligája
2026.01.27. 18:05

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

Felkészülés: szerb, illetve szlovén együttesekkel csap össze a DVSC Törökországban

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 11:24

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2025.12.22. 18:19

Helytállt a Topolya, két év után újra elkerülte a vereséget a Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.12.15. 21:30

Nagy lehetőséget szalasztott el a Qarabag, az Ajax fordított és győzött a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 20:39
Ezek is érdekelhetik