Edzősors: Leekens korábbi segítője lesz az iráni kapitány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.15. 08:57
null
Wilmots Európa és Afrika után Ázsiában próbálhat szerencsét (Fotó: AFP)
A korábban a belga válogatottat is irányító Marc Wilmots lesz az iráni szövetségi kapitány – jelentette be az ázsiai ország labdarúgó-szövetségének elnöke, Mehdi Tadzs.

 

Az 50 esztendős belga szakember legutóbb 2017-ben dolgozott edzőként, akkor az elefántcsontparti nemzeti együttest irányította kilenc hónapig.

Wilmots 2009 és 2012 között másodedző volt a belga válogatott stábjában, előbb Dick Advocaatot, majd a magyar kispadról ismert Georges Leekenst segítette. Wilmots – akinek fia, Marten a Ferencváros labdarúgója – 2012 és 2016 között ötven mérkőzésen dirigálta a belga válogatottat, kijuttatta a csapatot a 2014-es világbajnokságra és a 2016-os Európa-bajnokságra.

A belga sajtó szerint Wilmots évente 1.5 millió eurót keres majd, s a 2022-es világbajnokságig szóló megállapodást ír alá.

Irán Wilmots elődjével, Carlos Queirozzsal – aki csaknem nyolc éven át volt a gárda szövetségi kapitánya – két vb-n járt, valamint idén elődöntős volt az Ázsia-bajnokságon.

Legfrissebb hírek

Sok újonc és egy európai a vb-mezőny végén – NS-erősorrend, I. rész

Foci vb 2026
2026.06.09. 14:24

Forradalmi indulók és a béke iránti vágy himnusza – ezeket éneklik majd a G-csoportban

Foci vb 2026
2026.06.08. 17:49

Vb 2026: Irán és Új-Zéland nehezítené meg a belgák és az egyiptomiak dolgát – bemutatjuk a G-csoportot

Foci vb 2026
2026.06.06. 15:55

Vb 2026: az iráni válogatott játékosai megkapták a mexikói vízumot

Foci vb 2026
2026.06.04. 12:56

Vb 2026: kimaradt a gólfelelős a szűkített iráni keretből

Foci vb 2026
2026.06.01. 16:05

A FIFA főtitkára Isztambulban tárgyal az iráni vb-részvétel garanciáiról

Foci vb 2026
2026.05.16. 12:33

Több ezer szurkoló búcsúztatta a vb-re készülő iráni labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
2026.05.14. 10:04

Az olaszok nem akarnak indulni, az amerikai külügyminiszter szerint Irán részt vehet a vb-n

Foci vb 2026
2026.04.24. 12:48
Ezek is érdekelhetik