Brazília: Neymar megsérült, 6 perc után le kellett cserélni

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.20. 21:11
Finoman szólva sem indult jól a brazil válogatott felkészülési mérkőzése Kamerun ellen, ugyanis Neymar szinte azonnal megsérült a kezdőrúgás után, és le is kellett cserélni.

A brazil klasszis egy távoli lövést követően kapott az ágyékához, és azonnal cserét kért a szövetségi kapitánytól – be is jött a helyére már a hatodik percben Richarlison.



Hivatalos tájékoztatás egyelőre nincs arról, hogy mennyire súlyos Neymar sérülése, de az, hogy meg sem próbálta folytatni, garantáltan nem jelent jót.



Hivatalos tájékoztatás egyelőre nincs arról, hogy mennyire súlyos Neymar sérülése, de az, hogy meg sem próbálta folytatni, garantáltan nem jelent jót.

Emiatt pedig a Paris Saint-Germainnél aggódhatnak a legjobban…

A francia együttes ugyanis a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában a Liverpoolt fogadja november 28-án, és ha a párizsiak nem tudnak nyerni, az sem kizárt, hogy már a csoportkört követően búcsúznak a legrangosabb európai kupától.

Legfrissebb hírek

Hakimi duplájával könnyedén nyert a PSG, idegenben kapott ki a Marseille

Francia labdarúgás
14 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
15 órája

Így fordított a Ferencváros Salzburgban – VIDEÓK

Európa-liga
2025.10.23. 20:25

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Luis Enrique: Négy vagy öt csapat van a mi szintünkön a BL-ben, nem lesz könnyű a címvédés

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:52

Egy szoros mérkőzésre indult, de kettő hétig maradt a PSG Leverkusenben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 23:03

Loic Badé Párizs szülöttjeként győzné le a PSG-t a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 14:32

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28
Ezek is érdekelhetik