PSG: Neymar elárulta, mit mondott Tuchelnek, miután lecserélte

Vágólapra másolva!
2018.10.04. 17:40
null
Neymart a 82. percben cserélte le Thomas Tuchel (Fotó: AFP)
Neymar három góllal járult hozzá a PSG 6–1-es győzelméhez a Crvena zvezda ellen a Bajnokok Ligájában. A brazil támadót Thomas Tuchel vezetőedző a 82. percben lecserélte, és bár úgy tűnt, a klasszis kicsit zokon vette a változtatást, erről szó sincs.

„Csak annyit mondtam neki, hogy ne cseréljen le. De persze ez csak vicc volt, jó a kapcsolatunk, sokat beszélgetünk, azonban én mindegyik meccsen végig szeretnék játszani” – fogalmazott a támadó.

„Neymar szenzációs volt, egyszerűen fantasztikus. Nagyon sikeréhes, jó teljesítményt akart nyújtani, és sikerült is neki” – méltatta játékosát a német edző.

A 26 éves szupersztár továbbá elmondta, nagyon boldog és örül a diadalnak. „Mindenekelőtt a győzelem a legfontosabb, de ha gólt szerzek, az még szebbé teszi az estét.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

C-CSOPORT
Paris Saint-Germain (francia)–Crvena zvezda (szerb) 6–1

Párizs, Parc des Princes, 39 979 néző. Vezette: Soares (portugál)
Gólszerző: Neymar (20., 22., 81.), Cavani (37.), Di María (41.), Mbappé (70.), ill. Marin (74.)

Legfrissebb hírek

Ancelotti: A hatodik címért megyünk Amerikába

Foci vb 2026
2025.11.13. 14:04

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 17:10

A 95. percben fejelt góllal nyerte meg a PSG a remek lyoni presztízsmeccset

Francia labdarúgás
2025.11.09. 22:54

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Benne van a pakliban, hogy a BL-döntő párizsi hőse az idén már nem lép pályára

Francia labdarúgás
2025.11.04. 11:45
Ezek is érdekelhetik