Labdarúgás: Usain Bolt sorsdöntő meccsen vesz részt

2018.10.10. 12:38
Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok síkfutó úgy fogalmazott, nagyon fontos, meghatározó mérkőzés előtt áll az ausztrál élvonalbeli Central Coast Mariners labdarúgócsapatában.

A 32 éves jamaicai sportoló továbbra is arra törekszik, hogy a következő idényre profi szerződést kapjon a klubtól. Augusztus 31-én már szerepelt egy barátságos mérkőzésen: a Central Coast Select nevű helyi amatőr csapat ellen húsz percet töltött a pályán.

A következő, pénteki felkészülési találkozón, a Macarthur South West United ellen Mike Mulvey vezetőedző tervei szerint Bolt kezdő lesz, és támadóként számít rá.

„Ez a mérkőzés meghatározza a klub terveit velem kapcsolatban, ezért nagyon fontos számomra. Fejlődtem, de senki nem tudja, milyen szinten vagyok, ameddig nem játszok meccset. Kimegyek a pályára, és meglátom, mit kell még tennem, illetve folytassam-e, vagy sem” – fogalmazott szerdán a világ egyik legeredményesebb atlétája.

Hozzátette, keményen edzett, sokat gyakorolt, ennek köszönhetően javult a mozgása és a labdakezelése. Elárulta azt is, az edzője szeretne meggyőződni róla, hogy képes megfelelően összpontosítani, és kihasználni a helyzeteket.

Legfrissebb hírek

Usain Bolt: Padra kerültem, már csak ott futok

Atlétika
2026.09.11. 08:20

Exkluzív interjú Usain Bolttal; Sallói Dánielt már nem igazán vonzza az európai folytatás

E-újság
2026.09.10. 23:55

Sebastian Coe: Azért gyűltünk össze itt, Budapesten, hogy kiderüljön, ki a legjobb!

Atlétika
2026.09.10. 16:30

Usain Bolt 40 éves!

Atlétika
2026.08.21. 07:04

Törökverő Ferencváros; Usain Bolt: 40!

E-újság
2026.08.20. 23:55

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
2026.08.11. 15:08

Megvannak a kezdőcsapatok: így kezd az Egyesült Államok és Ausztrália Seattle-ben

Foci vb 2026
2026.06.19. 20:06

Az amerikaiak 10 év után térnek vissza Seattle-be

Foci vb 2026
2026.06.19. 17:34