Edzősors: Leekens is képben volt, de Storck az új tréner – hivatalos!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.03. 11:22
null
Bernd Storck lett a belga sereghajtó új vezetőedzője (Fotó: Royal Mouscron)
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Royal Mouscronnál folytatja edzői pályafutását Bernd Storck, a magyar válogatott korábbi kapitánya. Storck hétfőn már edzést vezényel, 17 órakor mutatják be, egy plusz egy éves szerződésben egyezett meg a klubbal.

 

A belga bajnokságot hat vereséggel (10 kapott és mindössze 2 szerzett góllal) kezdő, így jelenleg sereghajtó Mouscron csütörtök délelőtt jelentette be, hogy szerződést bontott a csapatot február óta irányító vezetőedzővel, Frank Defays-vel.

Az üresen maradt kispadra Bernd Storck, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya volt az első számú jelölt, de helyi lapértesülések szerint a mieinket korábban szintén irányító Georges Leekens is képben volt.

Vasárnap közülük előbbit nevezték ki, Storck 1996-ban a Hertha BSC segédedzőjeként kezdte meg tréneri karrierjét, majd ugyanezt a feladatot látta el a Wolfsburgnál, a belgrádi Partizannál, majd a Borussia Dortmundnál is. 2008-ban Kazahsztán felé vette az irányt, előbb az Almati, majd az U21-es, aztán a felnőttválogatott irányítását vette át, ezt a kazah U19-es válogatott követte, aztán az Olympiakosz U21-eseinek edzését követően a magyar U20-as csapatot, majd a felnőttválogatottat irányította.

Storck vezetésével az U20-as csapatunk a világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutott, ahol drámai csatában kapott ki a végső győztes szerbektől, majd a felnőttekkel az Európa-bajnokságon is nyolcaddöntőzött.


 

Legfrissebb hírek

A Cruzeiro elköszönt a korábbi brazil szövetségi kapitánytól

Minden más foci
Tegnap, 17:44

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.02.06. 16:02

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Hatalmas ünneplésben részesült Fazekas László az Antwerp kupameccsén

Magyar válogatott
2026.01.14. 14:48

Xabi Alonso távozik a Real Madridtól, Arbeloa váltja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 18:22
Ezek is érdekelhetik