Sapka – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
2018.07.22. 23:09

Akár el is hihetjük, hogy Neymar, azaz Neymar da Silva Santos Júnior mintadiák volt az iskolájában. Vannak fenntartásaim, de szívesen hiszek a Lupe Picasso igazgatónőjének, ha másért nem, hát azért, mert nem csupán az idő szépít meg (sok) mindent, hanem a hírnév is.

Márpedig történhetett és történhet bármi Neymarral, amíg csak világ a világ, mindig téma lesz. És az emlékek visszamenőleg módosulnak, az aktualitásnak megfelelően.

Mert nehezen hiszem, hogy az igazgatónő első élménye a gyerekkel kapcsolatban a futballtudása volt, ritka az a pedagógus, aki a labda közbejöttével kezdi az ismerkedést az új fiúval, ha pedig igen, aligha pozitív megközelítéssel. Mert arra több a példa, hogy a sporttól tiltották a kislányokat, kisfiúkat, nehogy a tanulmányaik rovására menjen a sok játék.

De nem tamáskodom tovább, hiszen Luciene Picassónak minden oka megvan rá, hogy büszke legyen egykori tanítványára. Már csak azért is, mert – olvasva szavait – az is kiderül, hogy átlagos gyerek volt a mai celeb. Voltak tantárgyak, amelyekben kitűnt, s akadtak, amelyekben épphogy csak megállta a helyét – a nagy többség így van ezzel. Nem kételkedem az RM: 0668-as dosszié dokumentumaiban, azt is készséggel elhiszem, hogy a nyelvekért rajongott, a művészeteket, a történelmet, a filozófiát kifejezetten szerette, s az ilyesmivel tényleg együtt jár, hogy a diáknak meggyűlik a baja a reáltárgyakkal, esetünkben a fizikával és a kémiával. A világnak nem is a gyermek Neymarral van baja, ha van, hanem az ifjú felnőttel.

És ez már a jelen. Amikor észre kell vennem a megnyilvánulásaiból, hogy bizony nem sok maradt a történelem, a filozófia és a művészetek iránti rajongásából, mintha elillant volna a varázs, megszűnt az említett tárgyak észrevehető sugallata. Vagy a szerelem nem volt olyan erős, mint az igazgatónő mondja, vagy az elitfutball világa olyan, csak a labdára figyelve torzít(hat)ja a személyiséget. Azt mondja Neymar, már megszokta, hogy mindenért kritizálják, nem is érdekli, ki mit mond. Sértett embert sejtetnek a szavai, aki úgy érzi, hogy – nálunk honos képpel élve – az is baj, ha van rajta sapka, s az is, ha nincs.

Most éppen nincs – mondom, de én nem tanítottam a gyereket.

Legfrissebb hírek

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
5 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
Tegnap, 0:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58

Redzic Damir: Remek karrierek kezdődtek itt, ezért vagyok Salzburgban; nagy csata lesz a szerbek elleni, de megnyerhető

E-újság
2026.05.13. 23:55
Ezek is érdekelhetik