MLS: Vieira a francia élvonalba távozik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.11. 15:01
null
Patrick Vieira a francia élvonalban lesz edző (Fotó: Twitter)
Távozik a New York City FC vezetőedzői székéből Patrick Vieira. A francia szakember a Ligue 1-ben szereplő OGC Nice vezetőedzője lesz, a hírt mindkét klub hivatalos oldala megerősítette.

 

Patrick Vieira távozásáról a Manchester City – amelynek tulajdonosai üzemeltetik a tengerentúli labdarúgócsapatot is – számolt be elsőként, ám később a hír eltűnt az angol együttes honlapjáról.

A francia válogatottal világ- (1998) és Európa-bajnoki címet (2000) szerző Vieira 2009-ben még játékosként szerződött a Manchester Cityhez, 2013-ban a tartalékcsapat edzője, majd 2015-től az újonnan alapított MLS-csapat, a New York City FC vezetőedzője lett, innen kerül a francia bajnokságot a nyolcadik helyen befejező nizzaiakhoz.

„Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy ennél a nagyszerű klubnál lehettem edző. New York elhagyása borzasztóan nehéz döntés volt nekem és a családomnak is. Különleges élményekkel gazdagodtam, mindig is a csapat szurkolója leszek, és külön helyet tartok fent a számára a szívemben” – mondta Vieira.

Szintén távozik a New York Citytől Vieira segédje, Christian Lattanzio, valamint Kristian Wilson és Matt Cook segédedzők, akik a francia szakemberrel tartanak a Nice-hez.

Legfrissebb hírek

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.17. 23:06

Ligue 1: edzőt váltott a pocsék sorozatban levő Nice

Francia labdarúgás
2025.12.29. 13:05

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 15:23

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2025.12.22. 12:26

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

Balhé Nizzában: tüntetés, ütések – két labdarúgó többé nem akar játszani a csapatban

Francia labdarúgás
2025.12.02. 11:39
Ezek is érdekelhetik