Szerbia: gyűrűzik a szabadkai botrány, letartóztatták a bírót

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
2018.05.15. 11:24
null
A mérkőzést eredetileg nem is Obradovicsnak kellett volna vezetnie
A Szerbiai Belügyminisztérium munkatársai az Újvidéki Felső Ügyészség meghagyása alapján letartóztatta Szrdjan Obradovics labdarúgó-játékvezetőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy visszaélt hivatalos helyzetével, s ezért bűnügyi eljárást indítanak ellene.


„A játékvezetőt azzal gyanúsítjuk, hogy a Szabadkán megrendezett FK Spartacus és FK Radnicski Nis mérkőzésen kihasználta a hivatalos helyzetét, a hazai csapatot előnyben részesítette, amely így kedvezőbb helyzetbe került az ellenfelével szemben" – olvasható a Szerbiai Belügyminisztérium közleményében, amelyből az is kiderül, hogy a gyanúsítottat 48 órás vizsgálati fogságba helyezték, majd utána bűnvádi feljelentést tesznek ellene.

Mint arról beszámoltunk, a szerb bajnokság hétvégi fordulójában lejátszott mérkőzést a szabadkai Spartacus 2–0-ra nyerte meg, úgy, hogy 1–0-s hazai vezetésnél a játékvezető a 79. percben egy nem létező kezezésért – a labda a vendégjátékosok kezének a közelében nem volt – ítélt büntetőt a szabadkai együttes javára.

A vendégek a 49. perctől tíz emberrel játszottak, mivel Milan Pavkovot a játékvezető kiállította. A Spartacus az első gólját is büntetőből lőtte a 66. percben.

A mérkőzést eredetileg nem is Obradovicsnak kellett volna vezetnie, hanem Milorad Mazsicsnak, azonban mivel az Európai Labdarúgó-szövetség a legjobb szerb játékvezetőt bízta meg a Bajnokok Ligája döntőjének vezetésével, így a döntés Obradovicsra esett.

A győzelemnek köszönhetően a Spartacus egy fordulóval a bajnokság vége előtt hárompontos előnyre tett szert a táblázaton a nisi Radnicskivel szemben, amellyel nagy harcot folytat az európai kupaszereplés kiharcolásáért. Az utolsó fordulóban a Spartacus a belgrádi Partizanhoz látogat, a Radnicski pedig a krusevaci Napredakot fogadja.

Összefoglaló

Legfrissebb hírek

Michael Oliver játékvezető megsérült

Foci vb 2026
2026.06.12. 21:21

Megkapta az európai Szuperkupa-meccset a vb-ről kizárt játékvezető

Bajnokok Ligája
2026.06.11. 16:00

Marokkói játékvezető fúj a németek első vb-meccsén

Foci vb 2026
2026.06.11. 15:52

Otthon kapott ki a Topolya, az utolsó fordulóban kell kiharcolnia a bennmaradást

Minden más foci
2026.05.16. 21:56

Közlekedési kihágási ügye után egészségügyi problémái miatt ideiglenesen visszavonul Tiger Woods

Egyéb egyéni
2026.04.01. 17:45

Magyar–görög: német játékvezetői csapat érkezik a Puskás Arénába

Magyar válogatott
2026.03.29. 12:05

Magyar–szlovén: norvég játékvezetői csapat érkezik a Puskás Arénába

Magyar válogatott
2026.03.26. 13:55

A hajrában bukta el a győzelmet, nem tudott előzni a Topolya

Minden más foci
2026.02.22. 20:52
Ezek is érdekelhetik