Szerbia: a Partizan visszacsábítaná a Videoton edzőjét – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.08. 11:04
null
Marko Nikolics elgondolkodhat a szerb ajánlaton (Fotó: Tumbász Hédi)
Bár még egyéves szerződés köti a Videoton FC labdarúgócsapatához, a Partizan szívesen látná ismét a kispadján Marko Nikolicsot, írja a Telegraf.rs szerb portál.

 

 

A 38 éves szakember tavaly duplázott a Partizannal, azaz a bajnoki aranyérem mellett megnyerte a Szerb Kupát is, a Videotonnal azonban már csak az NB I-ben van versenyben, és a második helyen, egypontos hátránnyal várja az utolsó négy fordulót.

A Telegraf.rs úgy tudja, a felek már le is ültek egymással beszélgetni, a Partizan elnöke, Milorad Vucselics ugyanis szeretné, ha Nikolics visszatérne. A lap szerint az edző számára a klub pénzügyi helyzete nem túl fontos, egyszerűen csak érdekli a terv és az ötlet, ez motiválná az újrakezdésben. A klub vezetősége ugyanakkor szélesebb jogköröket adna neki, mint legutóbb, például ő határozhatná meg, hogy kikkel akar együtt dolgozni, és szabad kezet kapna a keret kialakításakor.

Amennyiben Nikolics a magyar bajnoki szezon végén úgy dönt, kitölti fehérvári szerződését, úgy Darko Milanic (Maribor) és Matjaz Kek (Rijeka) kerülhet előtérbe, de a lap szerint a Maccabi Tel-Aviv által csábított Vladimir Ivics és Ilija Sztolica neve is szóba került.

A jelenlegi edző, Miroszlav Djukics helye azt követően vált bizonytalanná, hogy elbukta a bajnoki címet, csupán a kupában javíthatna, ha sikerül ledolgoznia kétgólos hátrányát a Csukaricski elleni, szerdai elődöntőben.

Legfrissebb hírek

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
18 órája

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 16:29

Néhány nappal a budapesti vereség után kirúgja edzőjét a Torreense

Európa-liga
2026.10.27. 12:40

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21

Marko Nikolics: Túlságosan tiszteltük a Manchester Cityt

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 07:41

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 18:18

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 14:19

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45