Futsal: elbukta a romániai bronzcsatát a Székelyudvarhely

JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)JAKAB ÁRPÁD (SZÉKELYUDVARHELY)
2018.05.17. 19:41
null
Csak három gólnak örülhettek a székelyudvarhelyiek (Fotó: Barabás Ákos)
A Dévai Autobergamo nyerte a csalódottak bronzcsatáját csütörtök este, így a Székelyudvarhelyi FK – tavalyhoz hasonlóan – idén is a negyedik helyen végzett a román teremlabdarúgó-bajnokságban.


„Ez a realitás, bár kétségtelen, nagyon fáj, hogy hajszállal maradtunk le a döntőről, érthetően csalódottak vagyunk" – nyilatkozta a Székelyudvarhelyi Futsal Klub–Dévai Autobergamo mérkőzés előtt Jakab Zoltán, a székelyek edzője az NSO-nak. Ismert: az FK-nak győznie kellett volna a rájátszás utolsó fordulójában hazai pályán a Galac ellen, a 3–3-as döntetlen viszont azt jelentette, hogy a Duna-partiak jutottak a fináléba.

A másik ágon a bajnoki címvédő Déva 3–1-es vezetésről bukta el 3–5-re a sorsdöntő összecsapást a Temesvár ellen, így két elkeseredett együttes mérkőzött meg a bronzéremért csütörtök este. A vendégek csalódottságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy lemondtak a visszavágás jogáról, így a harmadik hely sorsa egyetlen mérkőzésen, Székelyudvarhelyen dőlt el. A dévaiak nem mellékesen otthon hagytak négy román válogatott játékost, igaz, így is további négy olyan futsalos lépett pályára a bronzmeccsen, akik ott voltak az idei, szlovéniai Európa-bajnokságon.

A két brazil teremlabdarúgót is soraiban tudó Déva harapott jobban az elején, a langyos sörmeccsre számító székelyudvarhelyiek a tizedik percben már négygólos hátrányban voltak, s a vendégek a szünetig magabiztosan őrizték az előnyüket (1–5).

Fordulás után felváltva potyogtak a gólok, az adok-kapokból viszont a bajnoki címvédő jött ki jobban. A Székelyudvarhely négy éve nem tudja legyőzni a mumusának számító Dévát, a székely szurkolók legnagyobb bánatára pedig csütörtökön sem tört meg a jég. Mi több, a teljesen széteső házigazdák hárompercenként kapták a gólokat, s a vendégek végül nagyon sima, 11–3-as győzelemmel ütötték ki az FK-t, megszerezve a bronzérmet.

A fináléban a légiósokra alapozó Temesvár kétszer is győzni tudott Galacon, így a bánságiak csak egy sikerre vannak attól, hogy első ízben felülhessenek a romániai futsaltrónra.

Legfrissebb hírek

Videó: elkaszálta, majd kétszer fejbe rúgta földön fekvő ellenfelét; öt évre eltiltották a futsalost

Minden más foci
2026.07.28. 14:14

Újpest a futsalbajnok – újra bajnokcsapat Újpesten!

Képes Sport
2026.07.24. 16:43

Koszovói, San Marinó-i és török ellenfele lesz az Újpestnek a futsal BL előselejtezőjében

Labdarúgó NB I
2026.07.08. 13:34

Suscsák Máté és Vámosi Georgina lettek az év futsalosai

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:15

A magyar női futsalválogatott ötödik lett a horvátországi felkészülési tornán

Magyar válogatott
2026.06.21. 15:42

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 15:14

Kiütötte a DEAC-ot az ötödik meccsen, a Veszprém a bronzérmes a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 21:06

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 21:37