Világfutball: Zidane, Neymar, CR – erős lett Marcelo álomcsapata

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.02. 22:16
A Real Madrid brazil balbekkje, Marcelo a YouTube-csatornáján felelt a szurkolói kérdésekre, többek között arra is, hogyan állítaná össze az álomcsapatát.

A brazil védő elmondása szerint a legnehezebb meccsét az Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-döntőn játszotta, amelyet tizenegyesekkel nyert meg a Real, így megszerezve a 11. BEK/BL-győzelmét.

Arról is faggatták, hogyan állítaná össze az álomtizenegyét a jelenlegi és a korábbi klubtársakból. Itt azzal indított, hogy az alap, hogy Modric a csapatkapitány, illetve annyit hozzátett, hogy bár Zidane-nal sosem futballozott együtt, de ő a vezetőedzője, úgyhogy ezért belevette őt is.



Arról is faggatták, hogyan állítaná össze az álomtizenegyét a jelenlegi és a korábbi klubtársakból. Itt azzal indított, hogy az alap, hogy Modric a csapatkapitány, illetve annyit hozzátett, hogy bár Zidane-nal sosem futballozott együtt, de ő a vezetőedzője, úgyhogy ezért belevette őt is.

 

Legfrissebb hírek

Három győri, négy metzi az EHF álomcsapatában

Kézilabda
2026.06.23. 12:26

Így fest az első forduló álomcsapata a SofaScore szerint

Foci vb 2026
2026.06.18. 14:49

Aranylabdás, vb- és Eb-győztesek – íme, a szövetségi kapitányokból összeállított álomtizenegy

Foci vb 2026
2026.06.08. 15:16

Yamal, Haaland, Wirtz – íme, a vb-újoncok álomcsapata!

Foci vb 2026
2026.06.02. 10:54

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

Szoboszlai Dominik a szurkolóknál is bekerült a PL-idény álomcsapatába

Angol labdarúgás
2026.05.31. 15:12

Premier League: Szoboszlait is beszavazhatják a szurkolók az év csapatába

Angol labdarúgás
2026.05.21. 18:35

Palasics, Imre és Sipos az Eb legjobbjai között, lehet szavazni rájuk

Kézilabda
2026.01.29. 13:19
Ezek is érdekelhetik