Görögország: felfüggesztették az élvonalbeli futballbajnokságot

2018.03.12. 13:33
null
Ivan Szavvidisz a testőreitől kísérve berontott a pályára (Fotó: AFP)
Letartóztatási parancsot adtak ki Ivan Szavvidisz, a PAOK Szaloniki futballklub tulajdonosa ellen, aki vasárnap pisztollyal ment be a pályára az AEK Athén elleni bajnokin. A sportminiszter helyettese felfüggesztette a bajnokságot, a belügyminiszter provokációról beszélt.
Felfüggesztés felfüggesztés hátán
Görögországban nem ismeretlen, hogy az erőszakos cselekmények miatt olykor felfüggesztik a bajnokságot. 2016 novemberében azért folyamodtak ehhez, mert ismeretlen tettesek felgyújtották Jorgosz Bikasz, a görög játékvezetői bizottság vezetőjének nyaralóját. A 2014–15-ös idényben háromszor is ehhez a megoldáshoz folyamodtak: szeptemberben egy szurkoló halálát okozta a harmadosztályú Ethnikosz Pireusz–Irodotosz mérkőzés előtti összecsapás, novemberben a játékvezetői bizottság alelnökét bántalmazták súlyosan, 2015 februárjában pedig a Panathinaikosz–Olympiakosz mérkőzés előtt a hazai szurkolók a pályára rohantak, rakétáztak, az ellenfél játékosait az öltözőbe kergették.

A vállalkozó azt kifogásolta nem sokkal a lefújás előtt, hogy Jorgosz Kominosz játékvezető 0–0-s állásnál nem adta meg a PAOK gólját les miatt. A tévéfelvételek szerint Szavvidisz testőreitől kísérve berontott a pályára, és megindult a bíró felé, akinek azt mondta: „Véged van!” Az övén lévő fegyverét azonban nem húzta elő.

A bíró és a csapatok az öltözőbe vonultak, majd Kominosz két órával később bejelentette, hogy a gól mégis érvényes.

Jorgosz Vassziliadisz sportminiszter-helyettes hétfőn bejelentette, hogy határozatlan időre felfüggeszti a bajnokságot: „Addig nem folytatódnak a küzdelmek, amíg nem tisztázzuk a helyzetet úgy, ahogy mindenkinek megfelel” – mondta Vassziliadisz, aki hozzátette, a kormány állandó kapcsolatban áll az UEFA-val.

A görög rendőrség hétfőn letartóztatási parancsot adott ki Ivan Szavvidisz és négy testőre ellen,

„Amit láttunk, az a görög futball becsülete elleni támadás. Ha valaki pisztollyal belép a pályára, az elfogadhatatlan provokáció” – vélte Panosz Szkurletisz belügyminiszter.

A PAOK stadionjában előzőleg február 25-én tört ki botrány, amikor egy hazai szurkoló a kezdés előtt egy papírtekerccsel fejbe dobta Óscar Garcíát, az Olympiakosz edzőjét. A tettest másnap őrizetbe vették, a meccset nem játszották le, és 3–0-s megállapított eredménnyel az Olympiakosz kapta meg a három pontot.

Legfrissebb hírek

Meglátogatta korábbi csapattársait a Népligetben Varga Barnabás

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 16:54

Varga Barnabásék 3–0-ra megnyerték a rangadót – nagy lépést tettek a bajnoki cím felé

Légiósok
2026.04.19. 18:58

„Kifogyott az üzemanyagunk” – Varga Barnabásék edzője a Kl-kiesés után

Európa-konferencialiga
2026.04.17. 09:38

Varga Barnabásék felálltak a háromgólos hátrányból, de a Rayo Vallecano jutott a Kl elődöntőjébe

Európa-konferencialiga
2026.04.16. 23:00

Tényleg Varga és Jovics párosa az AEK Athén legnagyobb problémája?

Európa-konferencialiga
2026.04.10. 11:10

Bejött Inigo Pérez meccsterve, a Rayo három gólt rámolt be Vargáéknak a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2026.04.09. 20:55

Nagyot lépett a görög bajnoki cím felé Varga Barnabás csapata

Légiósok
2026.04.06. 12:16

A görögök láttak javulást a válogatottjuk játékában a mieink ellen – lapszemle

Magyar válogatott
2026.04.01. 09:08
Ezek is érdekelhetik