Videó: piros lap, két továbbjutó – ilyen tizenegyespárbajt még nem látott a világ!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 12:56
Elképesztő forgatókönyv valósult meg az U19-es Ázsia-bajnokság selejtezőjében rendezett Irak–Katar mérkőzésen, amelyen a csoportelsőségről tizenegyespárbaj döntött, de végül mindkét csapat továbbjutott.

A korosztályos kontinensbajnokság C jelű selejtezőcsoportjában a katari és az iraki válogatott mellett Libanon szerepelt még, amelyet mindkét csapat 2–0-ra legyőzött, míg Afganisztán visszalépett. Katar és Irak az utolsó csoportmeccsen 1–1-es döntetlent játszott egymással, így a csoportelsőségről tizenegyesek döntöttek.

A szétlövés során 3–2-re vezetett Katar, amikor kapusa, Sehab Mamduh kivédte az utolsó iraki lövést, ezzel néhány másodpercig úgy tűnt, hogy Katar megnyerte a párbajt. Igen ám, de a játékvezető – kissé szigorúan – úgy ítélte meg, hogy a kapuvédő korán elmozdult a gólvonalról, ezért újrarúgatta a tizenegyest, Mamduhnak pedig felmutatta a második sárga lapját és kiállította.

A katariaknak ekkorra már nem maradt több cserelehetőségük, ezért a kapuba az egyik mezőnyjátékos, Nasszer Abdulszalam állt be, aki lábbal hárította a megismételt kísérletet, így Katar nyert 3–2-re, és csoportelsőként kijutott a kontinensbajnokságra.

AZ UTOLSÓ TIZENEGYES



Nem sokkal később aztán kiderült, hogy négy pontjával, legjobb másodikként Irak is kvalifikálta magát a jövő évi U19-es Ázsia-kupára, amelyre Indonéziában kerül sor.

Legfrissebb hírek

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45

Futács Márkó: A fiataloknak meg kell tudni ragadniuk külföldön

Minden más foci
2026.01.19. 11:40

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08

Az év legnézettebb videói: a gátfutó, aki a nadrágjával is megküzdve nyert futamot

Atlétika
2026.01.01. 15:47
Ezek is érdekelhetik