Brazília: a volt Man. City-csatár háromperces duplája bajnoki címet hozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.16. 10:52
null
Bajnoki címet ünnepelhetett a Corinthians (Fotó: AFP)
Három körrel a szezon vége előtt bebiztosította bajnoki címét a Corinthians, miután a brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában hazai pályán 3–1-re legyőzte a Fluminensét.

 

A Fluminense pedig már a 2. percben megszerezte a vezetést, amit a szünetig meg is tudott tartani. A fordulás után azonban hamar elillant az előny: a Manchester Cityben is futballozó korábbi brazil válogatott támadó, Jó három perc alatt duplázott, majd a csereként beálló Jádson állította be a végeredményt (3–1).



A Corinthians három fordulóval a vége előtt behozhatatlan, tízpontos előnyre tett szert a Grémio előtt, így története hetedik bajnoki címét ünnepelhette. Csak a Santos (8) és a Palmeiras (9) hódította el többször a bajnoki serleget.

A bajnokavatáson ott volt Ronaldo is: a kétszeres aranylabdás brazil klasszis 2011-ben épp a Corinthians játékosaként fejezte be profi pályafutását.

Parabéns @Corinthians! Você é gigante como sua história! #Hep7aDeRespeito #VaiCorinthians #Corinthians #AFielÉFoda

172.9k Likes, 1,693 Comments - Ronaldo (@ronaldo) on Instagram: "Parabéns @Corinthians! Você é gigante como sua história! #Hep7aDeRespeito #VaiCorinthians..."



Legfrissebb hírek

Két lábbal ráállt a labdára, a Depay-szabály értelmében meg is büntették – videó

Minden más foci
2026.01.27. 12:45

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Komplikációkkal terhelt szívműtéten esett át Roberto Carlos

Minden más foci
2025.12.31. 14:22

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
2025.12.22. 07:45

Ilyet még nem látott: nyomkövetővel a lábán lépett pályára a börtönből szabadult brazil futballista

Minden más foci
2025.12.02. 16:06

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33
Ezek is érdekelhetik