Eurofutball: a rekordbajnok 23. alkalommal ült fel a trónra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.16. 22:02
A svéd élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában a rekordbajnok Malmö idegenben 3–1-re megverte a Norrköpinget, ezzel biztossá tette fennállása 23. bajnoki címét.

Magnus Pehrsson csapata hétfői győzelmével megőrizte tízpontos előnyét a tabella élén az AIK Stockholm előtt, amit az utolsó három fordulóban már nem lehet ledolgozni. A Malmö öt éven belül a negyedik bajnoki címét ünnepelheti, és a következő szezonban a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kapcsolódhat be a nemzetközi kupaküzdelmekbe.Malmö öt éven belül a negyedik bajnoki címét ünnepelheti, és a következő szezonban a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kapcsolódhat be a nemzetközi kupaküzdelmekbe.

A malmöiek harmadik gólja különösen szépre sikerült, Anders Christiansen a 84. percben egy remek szóló végén 20 méterről pókhálózta ki a bal felsőt:

A kék-fehérek legismertebb játékosa az Ajaxot, a Werder Brement és a West Bromwich Albiont is megjáró Markus Rosenberg, aki a svéd válogatottban több mint 30-szor lépett pályára. A legtöbb gólt azonban ebben a bajnoki idényben nem ő, hanem Jo Inge Berget és Erdal Rakip szerezték, akik eddig nyolcszor-nyolcszor voltak eredményesek, míg Rosenberg hét találatot jegyzett.

A mérkőzés lefújása után azonnal a pályára özönlöttek a szurkolók, s jöhetett a közös ünneplés:

Grattis @andersson.kim och @dannenkpg till ännu ett sm-guldet #malmö #allsvenskan #sverige #mästare #igen #börjar #bli #tjatigt

10 Likes, 4 Comments - Bulan (@bulanontour) on Instagram: "Grattis @andersson.kim och @dannenkpg till ännu ett sm-guldet #malmö #allsvenskan #sverige #mästare..."



ALLSVENSKAN
27. FORDULÓ

Norrköping–Malmö 1–3
Kalmar–Hammarby 2–0

Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes: Legutóbb Dybala volt, aki leleste a passzom

Magyar válogatott
2025.06.07. 07:55

Marco Rossi: Az a probléma, hogy nem tudunk gólt lőni

Magyar válogatott
2025.06.06. 22:23

Rapport Richárd a középmezőnyben végzett a malmői szupertornán

Egyéb egyéni
2025.05.26. 18:45

Svédországé lett a bronzérem a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2025.05.25. 17:45

Megvédte bajnoki címét a Sturm Graz, Lengyelországban a Lech Poznan ért fel a csúcsra

Minden más foci
2025.05.24. 21:07

Korábban sem kupát, sem bajnokságot nem nyertek: egy év alatt meglett mindkettő!

Minden más foci
2025.05.04. 22:59

„Olyan volt, mint a mesében” – Csongvai Áron első svéd góljáról

Minden más foci
2025.04.07. 08:42

EURÓPAI BAJNOKOK ÉS KUPAGYŐZTESEK, 2025

Minden más foci
2025.04.01. 11:14
Ezek is érdekelhetik