Chicago Fire: „Örülök, hogy újra láthatom Nikót”

Vágólapra másolva!
2017.01.28. 10:00
null
Arturo Álvarez a Videoton után a Chicago Fire-ben is Nikolics Nemanjával futballozhat
A Chicago Fire salvadori szélsője, Arturo Álvarez a Videoton játékosaként bajnoki címet nyert Nikolics Nemanjával, és reméli, hogy a Chicago Fire csapatánál is sikeresek lesznek.

„Amikor értesültem Nikolics Nemanja Chicagóba szerződéséről, az első gondolatom az volt, hogy milyen jó lesz ismét együtt játszani – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a Chicago Fire 31 esztendős, 43-szoros salvadori válogatott szélsője. – Örülök, hogy újra láthatom Nikót, meg persze annak is, hogy egy csapatban futballozhatunk. Sikeres éveket töltöttünk a Videotonnál, bajnokok lettünk, sohasem felejtem el azt az időszakot. Itt márciusban kezdődik a bajnokság, nagyon várom már a rajtot.”

Az előző idényben a Fire utolsó lett a bajnokságban, a szurkolók szerint Arturo Álvareznek mégis az egyik legjobb szezonja volt a tavalyi.

„Élveztem a kétezer-tizenhatos bajnokságot, jó formában futballoztam. Ezekben a napokban azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtva jelentősen javítsunk a tavalyi helyezésünkön.”

Nikolics Nemanja beilleszkedésében sokat segíthet a helyismerettel már rendelkező Arturo Álvarez.

„Bármilyen kérdéssel vagy kéréssel nyugodtan fordulhat hozzám, segítek neki, ez a legkevesebb. Amikor annak idején a Videotonhoz kerültem, mindenben segített nekem, most legalább viszonozhatom neki ezt itt, Chicagóban.”

A salvadori légiós szép emlékeket őriz Magyarországról.

„Mind a mai napig tartom a kapcsolatot néhány játékossal. Sok barátot szereztem a Videotonnál, Marco Caneirával, Álvaro Brachival, Juhász Rolanddal, Kovács Istvánnal és természetesen Nikóval is nagyon jóban voltam. Ragyogó futballisták, egyúttal kiváló emberek voltak a csapattársaim Székesfehérváron. Budapest pedig... Fantasztikus város, gyönyörű!”


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik