PL: Buffont nem lepik meg Conte és a Chelsea sikerei

2016.12.08. 12:16
Gianluigi Buffon egyáltalán nincs meglepődve azon, hogy Antonio Conte vezetésével a Chelsea élen áll a labdarúgó Premier League-ben, mert ahogy fogalmazott, korábbi mestere „nem foglalkozik a második helyekkel”.

A Juventus 38 éves kapusa klubjában és az olasz válogatottban is játszott a szakember irányítása alatt, s ezen időszakban a Juvéval sorozatban háromszor bajnok lett, a nemzeti csapattal pedig negyeddöntőig jutott az idei Európa-bajnokságon.

„Egyáltalán nem lep meg, hogy a Chelsea a tabella élén áll – mondta a Fox Sportsnak Buffon. – Conte győztes típus, nem foglalkozik a második helyekkel. Biztos vagyok benne, hogy a színfalak mögött minden játékosát rávette, hogy álljon be a sorba.”

A világbajnok hálóőr szerint a londoni csapatnak nagy esélye van arra, hogy megnyerje az angol bajnokságot.

„Nemcsak Európa egyik legjobb edzőjével dolgozhatnak, hanem az is mellettük szól, hogy nem szerepelnek a nemzetközi porondon, tehát a meccsek között egy hetük van, ami a szezon előrehaladtával nagy előny lesz a számukra” – fogalmazott Buffon.

A nyolcmeccses győzelmi sorozatot produkált Chelsea 34 ponttal vezeti a tabellát, a második Arsenalnak 31 pontja van.

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
9 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
15 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24