Marseille: a volt Barca-sportigazgató érkezik, 200 milliót költhet

2016.10.27. 07:54
Spanyol lapértesülés szerint Andoni Zubizarreta lesz a francia élvonalbeli Marseille sportigazgatója.

Az AS szerint az 55 éves szakember és a Marseille mindenben megegyezett egymással, Zubizarreta három évre ír alá sportigazgatóként. A Marseille hivatalosan még nem jelentette be érkezését.

A 126-szoros spanyol válogatott – aki játékosként az Alavés, az Athletic Bilbao, a Barcelona és a Valencia kapuját védte – 2001 és 2004 között a Bilbao, 2010 és 2015 között pedig a Barcelona sportigazgatója volt.

Mint ismert, a klub egy hete Rudi Garciát nevezte ki vezetőedzőnek, s nemrég vált hivatalossá az is, hogy Frank McCourt amerikai üzletember megvásárolta a Marseille-t.

Úgy tudni, az Olympique vezetősége Rudi Garcia véleményét is kikérte a sportigazgató kiválasztásakor. Az AS azt írja, a 2017–2018-as idényre Zubizarreta 200 millió eurós büdzsével gazdálkodhat az átigazolási piacon. AS szerint az 55 éves szakember és a Marseille mindenben megegyezett egymással, Zubizarreta három évre ír alá sportigazgatóként. A Marseille hivatalosan még nem jelentette be érkezését.

A 126-szoros spanyol válogatott – aki játékosként az Alavés, az Athletic Bilbao, a Barcelona és a Valencia kapuját védte – 2001 és 2004 között a Bilbao, 2010 és 2015 között pedig a Barcelona sportigazgatója volt.

Mint ismert, a klub egy hete Rudi Garciát nevezte ki vezetőedzőnek, s nemrég vált hivatalossá az is, hogy Frank McCourt amerikai üzletember megvásárolta a Marseille-t.

Úgy tudni, az Olympique vezetősége Rudi Garcia véleményét is kikérte a sportigazgató kiválasztásakor. Az AS azt írja, a 2017–2018-as idényre Zubizarreta 200 millió eurós büdzsével gazdálkodhat az átigazolási piacon.

 

Legfrissebb hírek

Bordeaux, Nantes: új tulajdonos ránthatja ki a gödörből a két francia bajnokcsapatot

Francia labdarúgás
Tegnap, 13:41

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Alig kezdődött el az idény, a Lens máris megválik nyáron kinevezett edzőjétől – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 14:27