Dél-Afrika: lehúzta a nadrágját, majd… – ezért rakták ki!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.22. 10:39
„Minden idők legbizarrabb balhéja” – így írja le a sowetanlive.co.za az esetet, ami miatt a korábban az angol AFC Bournemouth futballcsapatában is szereplő Tokelo Rantie-t kirakták a dél-afrikai válogatottból.

Tokelo Rantie karrierje több fordulatot is tartogatott, a 26 esztendős játékos már kilenc együttesben megfordult, játszott többek közt Mozambikban, Svédországban és Angliában is, jelenleg a török élvonalbeli Genclerbirligit erősíti.

A 38-szoros dél-afrikai válogatott futballistát most újra behívták nemzeti együttesébe, ám a helyi beszámolók szerint Rantie-nek esze ágában sem volt a válogatottal tartani.

Amikor hívták, a telefont kinyomta, majd folyamatosan bujkált a vezetők elől, mert inkább aludni szeretett volna – annak ellenére, hogy hazautazott Dél-Afrikába, csak épp a meccsekre nem akart elmenni.

A finoman szólva tiszteletlen játékos ráadásul itt még nem fejezte be, amikor ugyanis találkozott a szövetségi kapitánnyal, a beszélgetés helyett más módot választott arra, hogy a tudtára adja, nincs kedve a nemzeti csapat mezét felhúzni.

„Minden idők legbizarrabb balhéja” (Fotó: the18.com)
„Minden idők legbizarrabb balhéja” (Fotó: the18.com)

Fogta, lehúzta a nadrágját, majd szellentett egy erőteljeset a hazájában legendának számító Ephraim Mashaba irányába.

Mondanunk sem kell, ezután már nem akarták annyira, hogy a nemzeti csapatban játsszon…

Legfrissebb hírek

Szívrohamot kapott egy szurkoló a nyitómeccs előtt Mexikóvárosban

Foci vb 2026
7 órája

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
12 órája

Hogy mit mond?

Foci vb 2026
13 órája

Könnyek, düh és fieszta: Mexikóváros két arca a nyitó meccs alatt

Foci vb 2026
13 órája

Amerikai pite: mexikói fieszta, kiállítások és dél-koreai fordítás – az 1. vb-játéknap kibeszélője

Foci vb 2026
16 órája

A dél-afrikai tévé stúdiójában vágni lehetett a csendet a lefújás után

Foci vb 2026
21 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
21 órája

Mexikói kapitány: „A meccs utolsó harmadában lehettünk volna jobbak”

Foci vb 2026
23 órája
Ezek is érdekelhetik