Argentína: „Messi csak terelt” – Maradona keményen nekiment

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.25. 12:36
Diego Maradona szerint Lionel Messi csak terelt a Copa América utáni visszavonulás gondolatával, hogy Argentína így elfelejtse a három döntőt, amit a Barcelona klasszisával elbukott a válogatott.

Messi a világbajnokságon és két Copa Américán is vesztes csapat tagja volt a fináléban, a Chilétől elszenvedett vereséget követően pedig bejelentette visszavonulását, néhány hete azonban meggondolta magát – Maradona elmagyarázta, miért.bejelentette visszavonulását, néhány hete azonban meggondolta magát – Maradona elmagyarázta, miért.

„Messi dühöngése teljesen értelmetlen volt a finálét követően – mondta Maradona. – Miért vonult vissza akkor a válogatottól? Rendben, utána meggondolta magát, de sokan sírtak miatta Argentínában. A döntése azt az érzést keltette, hogy egyedülálló lehetőséget szalasztottunk el.”

„Remélem, azt legalább érzi, hogy az elvesztett döntő okozta fájdalom mellett is szenvednie kell az argentinokért. A bejelentése csak terelés volt azért, hogy az emberek elfelejtsék a három elvesztett finálét, ő pedig megússza a kritikákat.”

Legfrissebb hírek

Atlético Madrid–Barcelona elődöntő lesz a spanyol Király-kupában

Spanyol labdarúgás
18 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 17:16

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik